Én és a Shounen

Kis önismereti bejegyzésünk következik. Ami részben felkészíti eme kategóriának a várható írásaira, de úgy gondoltam egy sajátos hangvételű cikkel kezdeném. Hogy miért is jó nekem a 800. részesre tervezett, sokszor egy klisére épülő egymás közötti harcokat előtérbe hozó mangák és animék? Az hamarosan kiderül.

Mint sokan másoknak, nálam is gyermekkoromban indult el. Mindig is csodáltam azon rajzfilmeket, ahol a poénkodáson kívül néha látványos harcokkal, és eszeveszett extrém püfölésekkel dobják fel a történetet. A nyugati rajzfilmekben ezeket nehezen találtam meg, ám idővel kis országunkat is elérte a keleti népség nagy sikert arató rajzfilm szériári, hála Francia és Német ismerőseinknek. Akik annyira rákattantak eme új szériákra, hogy tonna szám vásárolták fel a licenszeket, és láss csodát hatalmas siker nem is maradt el! És bár én nem voltam részesse pl. a Macross vagy a Yamato nevű sci-fi anime filmek premier-jén, az akkor még épp hogy negyedikes fejjel, felváltva néztem a Dragon Ball, és bizony még a Sailor Moon-t is. (mert hát ki ne tetszett volna valakinek Vénusz tündérke ;3 ) De inkább előbbi ragadt meg bennem. Ami a 2003-2004-es anime utáni érdeklődésem újabb lépcsőfokra lépet, hisz ekkor indult be igazából az internet biznisz is a világon, és csak jöttek és jöttek a rég elfeledett és új szériák beszerzése is. Ez volt az én nagy vízkeresztem, és azóta a rengeteg műfajban szereplő szérián túl, valahogy mindig is egy piszkavas egyszerű túlnyújtott shounen győzedelmeskedett nálam. Lássuk most őket külön szedve:

Dragon Ball

Mindenek kezdette, és mindenek egyik legmeghatározóbb anime szériája. Bár ha úgy nézzük ma már egy nevetség tárgyává, és a mai napig körül lengő rajongóbázisának megnemértését képezi. Nekem ne mondja senki sem hogy életében nem látta, legalább a nagy részét ennek a sorozatnak. Son Goku, az erdőben élő majomfarkú remete kölyök élete, aki egy nap találkozik egy fura városi lánykával, és közösen elindulnak megkeresni a hét sárkánygömböt, ami egy kívánságot teljesít, de azon belül bármit is. Persze később a szériát nem ez tette naggyá, hisz ha Akira Torijama csak feldolgozta volna a Nyugati utazás történetetét, sajátos perverz, de egyben gyermeki humorral átszőtt sorozatát bizony hamar véget ért volna. Ám a munkatársak és a shounen jump kérésére, mégis folytatta a sztorit és milyen jól tette, hisz ez olyan meggazdagodást hozott a mesternek, hogy George Lucas-hoz hasonlóan évtizedekig megtud már élni abban, ha csak a zselézett hajú kis majomkölyök képét rajzolná bélyegekre. Maga a széria kezdeti gyermeki vidám hangulata, a néhol nevetségesen ijesztő ellenségeivel és azok módszeres elpüfölésével olyan táptalajt adott a nézőnek/olvasónak, hogy kíváncsi volt a történet további alakulásával. Ahol mégtöbb idióta karaktert, mégnagyobb kalandok váltogatták egymást. És ez valahol akkor kis kobak koromban nagyon is jó dolog volt, és ez tartott Goku hirtelen felcseperedésén is, hisz mondanom sem kell az ifjabb Piccolo elleni küzdelem, olyan mederbe sodorta a szériát. Ami kezdetben NAGYON jó volt (Vegeta és Freeza arc), utána már picit cinkes volt de még NAGYON szerettük (Android és Cell arc), de az utolsó nagy arc sztori már csak a nagyobb hardcore rajongók maradtak ott. (Sayiaman és Majin Buu arc) (mint minden manga esetén itt kezdődött értelmetlenné és már sehova se túlszárnyalhatóvá válni a sorozat) Ám a széria hirtelen befejezésével, egy akkora lavinát indított el, ami többé-kevésbé siker szériákat hozott a világra, mégis csak egy volt közöttük, ami mai napig a legnagyobb sztár a keleti világban. (A dragonball egy hosszabb és mindent átfogó cikket is fog kapni!)

One Piece

Igen, gondolom sejtetted hogy ezzel a sorozattal folytatom. Oda-sensei mérhetetlen nagy DB rajongása, odaáig sodorta őt, hogy mindenképp akart egy hasonló sajátos szériát kitalálni, mindezt úgy hogy nem előre tervezve, hanem ahogy a szél sodorja a sztorit úgy alakítva. A legtöbb shounen itt bukik be, hogy valami nagyo nagy veszélyt sejtett velünk, nagyjából számíthatunk a végkifejletre, de a sztori alakulása folyamatosan csak egyre rosszabb lesz. Kivéve One Piece esetében persze. Már maga a kalózok kora is egy lelkes téma. Hisz bármilyen zsarnokok is voltak a nagy felfedezésekor, az utána kiépített kalóz biznisznek hála még mai napig lelkesen nézi, olvassa, vagy épp írja őket. Persze OP ezen csavar egyet, hisz nem akart leragadni egy korszakban és hozzájuk erőszakosan csatolható kellékekkel (papagáj, kardok, hajók). Hanem hozzátesz egy csipetnyi mágiát az egészhez, a démoni-gyümölcs históriát, aminek hála korszakok, stílusok, mitológiák és még technikák keveredtek össze. Mindez persze hatalmas káoszba fulladt volna, ám a mangaka olyan szinten lazán kezeli a sztori folyamatát, hogy a háttérben bizony mostanra egy komoly világgal lettünk gazdagabbak. A történet elején a gumi képességgel megáldott Luffy kalandjai, csak egyszerű vidám kirándulásnak indul, ahol még maga a főhős sem tudja hogy fog eljutni, de a hozzácsapódó társait megismerve, és hatalmas bajtársi szívének hála mégis egyben tudja tartani eme szedet vetett társaságot. Később hajót is szereznek, valamint a kijelölt utat is megtalálják végre, miközben örökké tartó barátságok szövődnek, egy-egy kisebb sajátos démonok legyőzése után. Bár részemről én már nem követtem a sztori alakulását (persze Arabasta arc-ig én is eljutottam, mentem én tovább is de kicsit elfogyott a kezdeti rajongásom), bár így is kapok értesítést mik történtek, és egy-két rész erejéig néztem is egy ideig, de még mindig nem jött el az idő hogy ténylegesen bedaráljam. Persze ez nem jelenti azt hogy nem szerettem! Nem! Ha a One Piece nem is a szívem csücskévé vált, elismerem és nagyon hálás sorozat is nekem. Csak nem nagyon mélyedtem bele igazán.

Bleach

De ha nem is DB és nem is OP a számomra örök favorit, akkor mégis mi? Igen, innentől már csak egy maradhat, ami még véletlenül sem a pizsamába rohangáló ninja kalandjai, hanem a menő fekete pizsamába és hatalmas kardal pózerkedő shinigami kalandja nálam a nyerő! Persze ez hozzá tartozik, hogy 2005-ben, szériákat figyelve, egy közülük nagyon megragadott. Ha első pár részre nem is, de pár drámaibb esemény után teljesen elkapott engemet. Maga a halálisten ábrázolása pozitív oldalról történően még nem nagyon született akkor se, és most se igazán belőle. Ők ált. mindig az elmúlás, és a veszély ábrázói voltak, amit ha meg is próbáltak feldolgozni, mindig egy antihős kerekedett ki belőle. Bleach esetén ezen változtatt, és a halálisteneket inkább egy régi kínai hagyományokat folytató szellemi társaságot mutat be, akik örzői és segítői az elhunyt és elveszett lelkeknek. Miközben a romlottság felé esett és más lelkeket megtámadó hollow-ok egyik feladatát képezik náluk. A széria elején megismert Ichigo, aki egy véletlenfolytán válik ő is ideiglenes halálistené, a későbbi események olyan sodrába sodorja őket, ahol az idegesítő kis suhancból egyszerre mint fontos karakterré növi ki magát. A történet elején mint lázadó, és segítőként kalandozó Ichigo, lassan kitanulva erejét hamar szenbe találja magát eme szellemi társaság igazi énjével. Miután elveszti barátját Rukia-t, azon nyomban a megmentésére indul, barátaival karöltve, és miközben próbálnak foglyot szöktetni. És neki menni a nagy halálisteneken, a háttérben egy elég furcsa összeesküvés kezd kibontakozni. Ami a végére, akkora pofára esés követti, hogy pislogni nincs időnk és az előre jósolható veszélyeket figyelmbe véve egyszersmind ebbe a világba marasztal minket. Az utána következő tréningek, a benünk lakozó szörnyeteg legyőzése, és a hollow lények egy új generációjának megjelenésével, egy újabb AWESOME lépcsőfokot emelkedik a sorozat. Igaz mostanra eme széria is kicsit túlzottan elnyújtott, és már kezd kicsit kifogyni az ötletekből, mégis Kubo Tite csavar ezen egyett, és sajátos újraindítást csinál, azzal hogy megfosztja a főhőst minden erejétől. Persze a történet itt nem áll meg, hisz új kezdett új veszéllyel és új izgalmas kalandokkal fog folytatódni. Hogy merre tovább és hogy jó lesz-e, ez még nagyon a jövő dala. Ám a széria töretlenül ott van a top 3-as listába, így egy könnyen tuti nem fog esni a színvonal (remélhetőleg)

Fairy Tail

Vagy más néven One Piece, fantasy világba mártva. Hiro Mashima lese tagadhatná, hogy melyik a kedvenc két sorozat az, ami megihlette őt hogy ő is tollat ragadva elmesélje saját világát. (One Piece és Bleach) Mivel a kalózverem és a nindzsák foglaltak, Hiro-sensei gyorsan belekapaszkodott abba a fűszálban, amihez mangaka még nem nyúlt úgy isten igazán. Ez pedig a klasszikus fantasy világot szemelte ki. középkorral, sárkányokkal, és persze varázslatokkal előtérbe helyezve. Ezen még csavart egyet, hogy a középkori Céh nevű szervezetbe foglalta össze, mi szerint a fantasy világokban nem külön járják útjukat a nagy varázslók és harcosok, hanem céhbe tömörülve, saját törvényeik alapján megpróbálják jobbá vagy épp rosszabbá tenni a világot. A manga rajzolásán üvölt egyszerűen, hogy One Piece koppintás akar lenni, de a vádaskodást elkerülve, mindezt szeretné velünk elfejteni. Hisz a karakter dizájnon és laza felfogást ellenére ég és föld a két manga. Már csak abban is hogy sajna a Fairy Tail nem is kínál nekünk nagy grandiózus sztorit, hanem mint egy szerepjáték formájába meséli el hőseink kalandjait. Van egy alap küldetés, amit el kell végezni. Útközbe gondok adódnak, és kiderül hogy elég fontos küldetés is ez, hisz már megint a világ akar elpusztulni pont ahol vagyunk. Sok harcot követően utána már mégnagyobb szószban vagyunk, de a végére csak győzünk. Felmarkoljuk a jutalmat, és megyünk tovább kalandozni. jah és persze tapasztalatot gyűjtve egyre erősebbek és ügyesebbek is leszünk. És bár ez pár arc után kicsit idegesítővé válik, mégis olyan stílusosan van mindez felépítve, hogy nem lehet haragudni rá egyszerűen. Bár elsőre féltem hogy a folytonos varázslás előtérbe kerül (én inkább harcos vagy tolvaj/bérgyilkos párti voltam), szerencsére a széria gondoskodik eze, hogy vannak az ún. varázserővel megáldott harcosok, és a mágusok is. Így még a kutya és a gazdája is jól lakik az egésszel. (kis megjegyzés: Fairty Tail-ben megjelenő nőstények KIIIBASZOTT KAWAII és harapnivaló lánykák. Mashima nagyon tudja mi kell a férfi szemnek :3 )

Soul Eater

Ó igen, az újkori mixer csoda. Hisz maga a Soul Eater egyszerre táplálkozik a folytonos pózerkedő, és eszeveszett harcokkal teli világgal, a folytonos poénkodással. Ahol add is valami új színt is az egész harcosdiba, a kard és annak tulajdonosa közötti rezonanciával (igaz Fate-Stay Night már hamarabb megmutatta ezt) Nehéz róla ódákat zengeni, hisz semmi egetverő újdonságot nem hozott be a köztudatba, inkább maradt királyság a maga nevében és nekünk nézőknek kínál megfelelő szórakozást. Főleg úgy hogy az anime verziót a Fullmetal Alchemist csapata alkotta meg, így elég minőségi feldolgozást kaptunk.

Gintama

Azaz, a hülyeség határtalan, és nincsenek korlátai! Egy olyan széria, ami nem kerget fölösleges álmokat, vagy elérhetetlen dolgokat. Sőt mi több inkább ezekbe rúg bele, persze nem fájóan hanem rekeszizom megmozgatóan. Az elmúlt bő harminc év alatt kifejlődött shounen műfaj egyeneságú és jelenleg legnagyobb sztárságot élvező paródia sorozat ez. Fő témáját tekintve a folytonos őrület, és hetente még nagyobb marhaságok kieszelése a fő mozgatórugója, miközben módszeresen kiröhögik egy-egy Keleti média által generált fandom médiát. És ez mind nagyon jól működik! Gintoki és társai valami eszméletlen módon nagyon jól van megírva. A beteges lustaságban élő csapat mindennapjait követve, egy olyan alternatív Japán világot mutat meg nekünk, ami a teljes őrületet szimbolizálja. Persze a háttérben más is van. Egy gaz idegen inváziónak hála az emberek modernebbek lettek, de páran még élik a régimódi életet, vagyis próbálnak érvényesülni benne. A főhős magját alkotó brigád persze a kettő között táncol, folytonos pénzhiányban küszködve, amit valahol megpróbálnak előteremteni. De sajna mindig a rövidebbet húzzák, persze gegekben mártva mindezt. Maga a széria azért néha beleugrik a komolyabb témákba is. Főleg család és ősi ellenség téren, néha kijutt egy-egy komolyabb hangvételű részek is. Bár ezeket sem kell komolyan venni, hisz a végére mindig viccet csinálnak belőle hőseink. Ez egy olyan mix amit szinte mindenkinek látni kell, és ha szabad ilyet mondanom, inkább ezt kell szeretni mint holmi One Piece dolgokat.

És végül ennyi. Kellet egy kis idő, míg összeszedem mik is számomra a meghatározó és örökérvényű shounen mangák, amiket bármikor szívesen elolvasok/megnézzek. Nem írtam külön rengeteg seien-es shounen-ről sem, hisz nagy mértékben azt fogyasztok, de belátva, hogy a klasszikus shounen nem arról szól, hogy minél felnőttesebb témát feszegesen, miközben úszik a vérben, és belekben. Így majd rájuk később fogunk foglalkozni. Addig itt az én szerény kedvenceim. Ha valamelyik széria megtetszett csak bátran tudom ajánlani. Jelen állás szerint ezekkel nem nagyon tudsz mellényúlni, légy 12 éves, vagy egy híján 20 éves.

Ne feledjétek! Kalandozni, és mellette rossafiúkat, rosszlányokat lecsapni jó dolog!