Úgy érzem…így 2012-re eljött az az idő, amikor nyugodt szível kijelenthetjük hogy a bő 8 évvel ezelőtt indított hazai Anime és Manga szubkultúra fellendítése hivatalosan is az utolsó éveit próbálja valahogy túl élni. Bár ez kicsit merész kijelentés tőlem, hisz a mai napig egyre népszerűbbek a hazai fansub oldalak. Velük gond nincs is szerencsére. De a legutóbbi Animecon látogatásom után kezdett szép lassan realizálódni bennem hogy bizony ennyi volt hazai kiadványok részéről. De pontosan hogyan is értem ezt? Engedelmetekkel pontokba veszem az elmúlt években tapasztalt változásokat, bezárásokat, és megszűnések sorozatait.

Kezdjük talán rögtön azzal, aminek köszönhetjük hogy itt Magyarországon is sokan elkezdtek érdeklődni újra vagy épp újoncként az anime világaival. Mert bizony a legtöbbet a hazai Animecon találkozóknak köszönhetünk, hogy valami elindult itthon is eme keleti kultúrának a megismerésére. 2003-ban, amikor megszületett a Magyar Anime Társaság , elsődleges céljuk az volt, hogy amit Japánban lassan negyedévente megrendezett hivatalos Animecon-okat, itthon is nyugodt szívvel meglehet szervezni, mert érdeklődés biztos lenne hozzá. Mindent olyan szinten mint az évenkénti kétszer megrendezett Képregény Fesztiválok szoktak itthon lenni. Bár a legelső Animecon-nokon én nem voltam, de hivatalosan a 3-4. rendezvényen már szerény személyem is részt vett, és emlékszem hogy az államat kellet keresnem, mert ekkora tömeget ilyen rendezvényen nem nagyon lehetett látni. Szó szerint hordányi ember tömeg hömpölygött a Petőfi csarnokban, évről-évre és mindenki egy dolog miatt: Anime és Manga. Túl nyomó részül tinédzser és fiatal felnőttek adták ki, valamint kíváncsiskodó kis gyerkőcök és helyüket nem találó felnőtteket, akik az egész dolog inkább tűnt egy képregényes farsangnak, mint egy hatalmas találkozónak, ahol a fiatalok véres rajzfilmekért rajonganak. Az évek múlásával a látogatók száma egyre csak nőtt és nőtt, és megálíthatatlanul sikeresnek bizonyult minden tekintetben. És ahol siker van, ott bizony beindul egy új iparág is, hogy hasznot húzva nekünk rajongóknak örömet okozzanak. És ez volt az az ok hogy nálunk köztudatba került ez a keleti kultúra.
Ám ahogy egyre teltek-múltak az évek, elkezdett erősödni a rajongó bázis. Jöttek a hazai mangák, elindult az egyetlen hazai anime csatorna az A+, ahol még szerencsére nem volt érezhető hogy itt gondok lesznek, hisz rengeteg klasszikus sorozattal örvendeztettet meg minket, nem holmi pokémon/digimon 365-ik klónjával, hanem Cowboy Bebop, Inuyasha, Trigun, Full Metal Panic!, Slayers és a többiekkel. Mindezt teljes szívből-lélekkel tették. Mangák terén is kezdetben óvatosan jelentek meg, nem túl ismert mangákkal kezdték. És mindkét félnél hatalmas siker volt. Az A+ csatorna hétről-hétre egyre nézettebb lett, az Árnybíró manga is az eladási toplistákat uralta. És mindez csak ráerősített hogy Animecon-okon az ilyen kiadványokat szinte leradírozták a pultokról. Megnyíltak a hazai manga és rajongói csecsebecséket árusító boltok, klubok kezdtek el nyílni megyénként, majd szép lassan városonként is. A végére pedig még egy nagyon kellemes teázó is nyílt, ami szintén hatalmas siker volt és…mindez már merre van?

Azóta megéltünk egy Animax csatornát, amit a Sony Entertaiment üzemeltette. Így lehetőség nyílt népszerű sorozatok megjelenéséhez is. Ami nagyon szép és jó, hisz ezzel itthon is rengeteget kaszáltak a hazai forgalmazó, hát még a manga kiadók, akik ezeknek eredeti manga verzióit is elkezdték kiadni. Ám mégis az újonnan érkező fiatalabb közösség ellenére is elkezdődött az egész piac lejtőmenetbe indulni. Mi volt az ok? A válság. Mindenki a válságra fogta az egészet…ami szerény személyen úgy érzi hogy már magát a válság sem csak úgy magától történt meg, hanem valaki nagy unalmában elkezdte olvasni a történelem könyvet, és egy ötletet átemelve pánikot keltett, jól megszedte magát, és emiatt szinte az egész világ szenved tőle. De visszatérve a hazai anime közösségre szerintem nem ez történt. Mérhetetlen egyszerű oka van az egésznek: A hárdkór rajongók teljesen elhatárolódtak az egésztől. A kezdetnek jó ötletnek indult elképzelés látva hogy sikító kislányok és tömegnyomor valósult meg belőle szép lassan belülről elkezdett lecsengeni és már senki sem akarta támogatni a hazai kultúrát a pénzével. Mer: vagy túl lassúak voltunk, mert nem akarunk belevágni új nem annyira ismert címekkel, mert jelenleg csak lány közösséget szolgálják ki teljes mértékben, mert egyszerűen nincs értelme megvenni bármi olyat ami nem Japánból, hanem Kínából származik stb. stb.
Rengeteg kifogás, amit sokak szívükhöz vettek, és mégtöbb követőjük lett. És ha elveszíted belső rajongói bázist, marad a külseje a héje, ami lehet hogy több van belőle mitn a magban, de nekik csak egy úton lehet megfelelni. És nálunk “sajnos” ezt történt. Az egész anime társadalom lealacsonyodott a hazai fangirl-ök igényére. Igaz ez világszerte érezhető hogy a női közösség sokkalta fogékony az ilyen művekre, de jelzem vannak férfi rajongói is ennek a kultúrának. És furcsaképp ez se Amerikában, se máshol nem felejtették el. Nálunk mégis azt történt hogy a legtöbb kiadó csak nőket látott potenciális vásárlóknak, így megváltoztatva a piaci helyzetett közéjük kezdett el építkezni.

Pedig kezdetben még öt könyvkiadó is elindult a növekvő rajongói bázist minél jobban kielégíteni a licenszelt könyvekkel. Első körben ott volt a Mangafan, akik nagyon okosan licenszelve manga sorozatokat a legnagyobb sikereket könyvelheti el. Mellettük jött a Mangattack, akik minél nagyobb nézőközösséget akartak bevonni, úgy hogy több stílus manga kiadását bemerte vállalni. Volt közte horrortól kezdve, elvont regénytől, nyugati sci-fin átt minden. A Vad Virágok Könyvműhely főleg a fiatalok körében akart népszerű lenni. Rengeteg mindennapos, és iskolai élettel foglalkozó mangát jelentetett meg. A Fumax képregény kiadó is komótosan behozott pár címet próbaképp. És a Delta Vision hazai fantasy és sci-fi könyvkiadó is bepróbálkozott, főleg a seinen és minőségi manwa kiadásaikkal. Mi lett a végeredmény? A Delta Vision kiadványai kötetről, kötetre elkezdtek bukdácsolni és már lassan három éve vegetálnak a semmibe, így nem-hivatalosan is abbahagyták. A Mangattack rövidebb 2-4 kötetes kiadványai úgymond sikeresnek bizonyultak, de a többi nagyobb sorozataik érdeklődés hiánya miatt nagyon hamar végeszakadt, és maga a kiadó is lassan csődbe ment, de hivatalos jelentés sose született ebből. A Fumax úgy látta hogy itthon csak az igazán nagy sikert elért mangákat érdemes kiadni, így ők visszaléptek ebből és mostanra már csak  a D, a Vámpírvadász manga adaptációit adja ki. Valamint inkább átértek a videojáték könyvadaptációk kiadására is, ami jelenleg nagyon is sikeresnek bizonyul. A Vad Virágok hivatalosan is lelassította a manga kiadásait, és a nyugati 3-paneles képregények, valamint az Usagi kiadásokra tértek át. Plusz ő ál kiadójuk a MaXXX-et megalkották, ahol főleg boyslove és yaoi köteteket adnak ki. (eme utóbbiak szinte veszik mint a cukrot minden évben a fangirl-ök) Egyedül a Mangafan büszkélkedhet annak, hogy a mai napig köszönni megvan, bár ők is belassítottak és a piaci igényeket figyelembe véve már csak női olvasóinak kedvez új köteteivel. (love.com, és vampire knight)

De beszélhetek az Animax-ről is ha gondoljátok. Ugyanis náluk az a helyzet hogy már jó pár éve csak adott sorozatoznak van nézettsége, és nagyon sok új sorozat behozatala teljesen népszerűtlenek maradtak. (Conan kis nyomozó pl. nagyon csúnyán elhasalt) A nagy triumbirátus Death Note, Naruto, és Bleach látszólag a mai napig bárki szívesen megnézi, de nem volt gond a Fullmetal Alchemist sorozatokkal sem, még Soul Eater és a D.Gray-man is a legvégéig népszerű tudott maradni. (bár utóbbinak második évadja nem tudom sikerült-e leadni)  Ám valami történhetett a csatorna nézőivel. Hisz négy éve még nagyon-nagyon sok terve volt a csatornának, és a nagy új sorozatok mégis olyan lassan jelentek meg, hogy az ember már nem is emlékezett rájuk hogy akarták-e egyáltalán őket a hazai nézők. Dragon Ball GT pl. három év után NAGY nehezen tavaly novemberben eltudott indulni. Ami egy felől öröm, mert legalább ezt is láthatja a nagyérdemű magyarul, valahol meg szomorú hogy három évig kellett gürizni és ide-oda tárgyalásokra menni a külföldi kiadóval hogy egyáltalán fordítani lehessen.

De ha már Animax, akkor dvd kiadások…igen dvd-k. A kezdeti hatalmas egymás-után érkező hazai anime dvd-k megjelenése szép lassan mind eltűntek a süllyesztőbe. Pár A+ és Animax kezdetén vetített sorozat nagy része meg is jelent, de több kiadó is elkezdett híresebb anime movie-at is kiadni sokak örömére. Szó volt még egy ideig arról is hogy a nagy régi sorozatok is kapnak dvd megjelenést de az egyre haldokló DVD piacnak hála mindez szép álom is marad sajnos. Mért? Mert 2011-ben SEMMI érdemleges új anime nem jelent meg dvd-n. Egyedül a Mirax adta ki a Devil May Cry anime adaptációját idén ősz végén, amit a 2010 és azelőtti nagy anime megjelenéseket figyelembe véve elképesztően siralmas. DMC is csak úgy minden nagyobb bejelentés nélkül hirtelen megjelent. Se tv-ben, se hazai újságokban egyszerűen senki sem rekámozta az eljövetelét. De ez valahol a Mirax hibája, hisz nagyon sok dvd-je is fű alatt jelenik meg, és csak az ember csodálkozik a nagy hipermarketeket járva, hogy “jé ilyen is van?” .

A piac ilyen szintű átalakulása sajnos azzal jár hogy a megmaradt hárdkór rajongók is vagy átváltoznak háromfejű sikittó fangirl-é, vagy szépen vissza az alapokhoz elfordulnak a hazai piactól. Ami egyenesen következik a nagy bukásokkal is. És nem csak a könyvkiadók buknak ebbe bele, hanem azok az üzletek is, akik szerettek volna kis hasznot húzni ebből és több alternatívát is kínálni. A sokak által ismert Moonlight Meido teaház is épp emiatt zárta be üzletét, mert a nagy érdeklődés után hirtelen már csak 1-2 ember tért be a teázóba. (pedig aztán becsületükre mondva, rendesen felépítették a kecót, és mindneki megtalálta a megfelelő kis helységet magának a pihenésre. Nem beszélve az igen tetszetős falrajzokra is, amit több hazai Deviantart-os csajszi hozott össze) Bár az ott megszervezett rendezvények is fellendítetek a boltot, de ezek is csak ideiglenes megoldásnak tűntek és nem volt elég a bérlésre.
De volt még egy hatalmas katasztrófa 2011 év végére…ugyan is az Animeland is bezárja kapuit. A “keleti” Comicsinvest boltnak is nevezhető kis társaság úgy lett híres, hogy rengeteg külföldi manga, figura, és keleti ételeket hozott be kis hazánkba, amit Animecon-okon mindig is hatalmas érdeklődéssel  szinte az ő strandjukon mászkált szívesebben az ember. Náluk az volt a szép hogy tényleg szinte midnen alternatív anime manga forrás elérhető volt. A tömérdek angol, német, és japán nyelvű mangákat szinte egymás után kapkodták. A figurák iránt olyan nagy érdeklődés alakult ki, hogy megszámolni sem lehet mennyien sokan érdeklődtek itthon értük. (nem beszélve arról hogy ők hivatalos Japán figurákat hoztak be, nem úgy mint a hazai holdfényteam, akik nagyon olcsó kiadásokat, aranyárba mérve árusították) Ott van pl. OJ ismerősöm is, aki tetemes mennyiségű figurát már tuti vásárolt tőlük. És bár okokat nem mondtak mért is zárja be kapuit a bolt, de ezzel is szegényebb lesz a hazai közösség egy nagyon jó kis bolthálózattal. (bár ígéretük szerint csak a bolt szűnik meg, netes rendelés, illetve animecon-okon ugyanúgy ott lesznek)

Persze lehet velem van a baj. Lehet arra is fogni hogy most már tényleg felnőttem, és valahogy jobban átlátok a szitán mint mások. De ez számomra mégis csalódáskeltő hogy a nagyon szép kezdés után mennyire a halál szélére menekült az egész hazai fanbase alakulása.
De van a történetnek pozitív része. A hazai fansub közösség pl. aranykorát éli már lassan egy évtizede. Az Animeaddicts évről-évre egyre színvonalasabb és áramkörösebb lesz. Nagyon sok újdonságot hoztak be. De nem szégyenkezhet a Naruto-kun (és annak aloldalai), Urahara Shop, és Ricz/Ronin Factories csapatai sem, akik már jó ideje felvéve a ritmust rengeteg minőségi sorozat és manga fordítással jelentek meg, többek között videóformában is. Még a hentai mangák fordítása is nagyon fellendült, amit kezdetben Prof.William indított el, mára már rengeteg hentai és yaoi fordítás olvasható az AA-n és Huntai-on is. Szóval ha úgy nézzük hazai anime kultúránk ezen része köszöni szépen megvan.
Úgy érzem így lesz a legjobb. Megpróbáltuk a lehetetlent, hogy a kis anime közösségek nagyobb teret hódítsanak hazánkban, és ne csak egy egyszerű fórumon, közösségben legyen. Hanem hazai mangákkal, anime-kel és hasonlóakkal. Mindez mostanra kiderült már nem működik sehogy se. Sose lesz ez már akkora hype vonat, mint Németben, Franciáknál, vagy pont Amerikánál van már évek óta. Egyedüli támaszpont az Animecon-ok maradtak, amik még jó pár évig elérhető lesz mindenki által sokak nagy örömére.

Nocsak, csak nem egy új bejegyzés? De bizony! Itt vagyok újra végre összeszedve magamat a karácsony és új év utáni első hét megpróbáltatásai után végre érdemlegesen is visszatérek a blog írásra. Öveket becsatolni, megsem állunk  Nippon földig!

A mai cikkben olyan anime sorozatoknak szeretnék ajánlót írni, amik bár klisé elemekből építkeznek, mégis van egy sajátos egyszerű varázslatuk, amit érdemes megnézni őket. Ezek a sorozatok nem akarnak mindenáron látványorgiába vagy kannás mellek tengerében lubickolni. Hanem csak szórakoztatni akarnak minket egyszerű és könnyed történetükkel. Persze azért az én gyomrom sem vesz be mindent, és még így is a bé kategóriás sorozatok között is van bőven gagyi kategória is, nos a következők szerencsére egy oktávval jobban élvezhetőbbek. Ismerjünk meg hát pár cukormentes bárki által fogyasztható anime sorozatokkal!

The Tower of Druaga: the Aegis of Uruk

Nos…ez egy nagyon érdekes sorozat. Tekintve hogy JRPG videojáték feldolgozás így senki se várjon eget rengető új fajta történet meséléssel. Tekintve hogy a Druaga játékok is olyan egyszerűek mint a piszkavas, mégis rengeteg rajongót talált még így is világszerte. Ezzel is bebizonyítva, hogy nem csak Final Fantasy és Dragon Quest létezik a világon. A játék és az anime sorozat alapja egyszerű: Végy egy kezdő kardforgatót, aki most először indul neki nagy kalandjának. Tedd őt egy olyan kastélyba, ahol több ezer emelete rengeteg veszéllyel jár, és szintenként egyre nehezebb ellenségek állják utadat, jah nem mellesleg van egy fő gonoszunk is aki 100 évente mindig újjáéled és folyton elakarja pusztítani a világot. De szerencsére a helyi lakosok is tudják ezt, így évszázadonként mindig jön egy lovag, aki megtalálva Gilgamesh elveszett hősének páncélzatát és kardját majd elérve a legfelsőbb szintet legyőzni a torony urát Druaga nagyurat!
És pont ennyi lenne…de tényleg csak ennyi? Dehogy is! A sorozatnak van még egy nagy erőssége, hogy az első perctől fogva nem veszi komolyan magát! Minden szereplő még a legzsémbesebb bátyus is az egész nagy katasztrófára úgy tojik rá ahogy van. Itt mindenki csak is a dicsőségért, és kötelességből megy neki a toronynak, hogy újra elverhesse a babérokat és három éves luxus nyereményt is megkaphassa. Hősünk pechjére kezdőként elég nehéz érvényesülni a profik között, de nem adja fel hisz mindenképp elakarja érni Druaga legfelsőbb szintjét, de társak híján nemfog menni. Minő szerencse hogy a sors összehozza egy csoport deffektes kalandozóval (van itt gyógyító, mágus és tanítványa, valamint egy veterán harcosnő) Persze szokás szerint a háttérben azért komoly sztori is megbújik, hisz a helyi király merénylete után, hősünkre hagyja ősi kardját, ami mint kiderül a nagy Gilgamesh kardja volt, és ezzel győzte le Druaga-t is. Így már kellő motiváció és csapat támogatással ők is elindulnak a torony felfedezésében. Mindent könnyed egymás piszkálódása közepette. Tekintve hogy mindvégig 12.részes sorozatnak tervezték, így az események is kellőképpen pörögnek. A folyamatos JÓL kitalált humoros eseményeknek hála pedig könnyed kikapcsolódást hoz mindenki számára. Plusz nem megy át az egész patnsu-festival-ba és ez már egy hatalmas pozitívum egy sorozatnál.
Végül is a nagy érdeklődést figyelembe véve készült egy folytatása is, a The Tower of Druaga: the Sword of Uruk , ami folytatva a sztorit már komolyabb hangvétellel folytatódik hőseink kalandja. Szerencsére nem vált kárára a szériának, bár az elején picit hiányolni fogják páran a könnyed hangulatot, hisz itt már pattanásig feszül a helyzet minden tekintetben.

Psychic Detective Yakumo 

Következő sorozatunkkal a spirituális világba ugorjunk. Sztori részletezésében nem bocsátkozok, hisz a történetet már jó párszor láthattuk. Van főhősünk a különcködő természetű Yakumo, aki születésétől fogva bal szemével rendelkezik azzal a képességével hogy a környezetében látja a halott szellemeket. Bár kezdetben ezt marhára zavarja, mégis hasznára jön a helyi rendőrségnek mint mentalista és furcsa halálesetek után csak ő hozzátudnak fordulni, hátha a halott lelkek előrébb vetítik a megoldást. Mindezt jó pénzt is hoz a lakásra. A sors úgy hozza hogy Haruka évfolyamtársa is találkozik főhősünkkel, akit bár tehernek tekint egy idő után befogadja a halálesetekbe is mint segítő. (tekintve hogy Haruka is érzékeli a szellemeket nagyon hasznos társnak is bizonyul) És mit hoz a sors pont mostanra egyre gyakoribbak lesznek a gyilkossági esetek a kis városba, ahova a szálak szép lassan egy személyhez vezetnek majd vissza.
Mit mondjak? Aki esetleg most látt anime sorozatot felsem fog tűni neki a rengeteg utalás más anime-ből. A szellemekkel való krimi sorozatok bár kevés van belőlük készült már belőle pár jó darab. Főhősünk bal szemének szellemei látása meg ordít hogy a Code Geass óta bevezetett különleges hatalommal felruházott szemű csillaglegény kalandjai vannak itt is terítéken. Mindez mégsem akkora baj, hisz a fentebb tárgyalt sorozathoz hasonlóan nem esik abba a hibába hogy átmegy tömény ökörködésbe, vagy tekintve a főhőst GAYNESS irányzatba. Nem, az elejétől egészen a fináléig megmarad egy könnyed bárki által megtekinthető kriminek, szellemjárással együttvéve. (de ha úgy nézzük a sorozat a mostanság egyre elszaporodó “Szellemekkel suttogó és társai” tv sorozatok bugyijába akar kapaszkodni, mindezt keleti tálalásban és stílusosan szerencsére)

Time of Eve 

Szép, kényelmes, és gond teher nélküli jövőnk. Szép álom, ám most gondoljunk bele hogy ha jövőnk úgy alakul hogy már nem csak személyi számítógépünk és laptop-al fogunk rohangászni, hanem mindenkinek lesz egy emberi tulajdonsággal rendelkező androidja. Aki persze bármikor ott van velünk és segít is ha úgy kérjük. Ám mint minden más új technológia, itt is megjelenhetnek a termékek szenvedély betegei is, a doi-kei felhasználók, akiket legjobban úgy lehetne jellemezni, mint a mai kocka/otaku embereket, csak ők saját androidjukba lesznek kényszeres függői és életük részei. A sorozat főleg ezt boncolgatja, hisz ha úgy nézzük ez is bármikor megtörténhet. Főleg Japánban ahol tudjuk hogy a legmagasabb ráta az ilyen irányú Otaku életnek, hozzájuk képest mi “rajongók” még egészséges normális életet fogunk élni. A történet még egy másik személyt is megvizsgál…mégpedig magukat az Androidokat. Vajon ők is kikapcsolódhatnak ugyanúgy mint az emberek? Tényleg feltétlenül szükséges robotosan élni mindennapjainkat? Mi lenne ha maguk a robotok is elkezdenének az emberhez hasonlóan élni, és saját jövőt kialakítani? És erre hol máshol nem találnánk válaszokat, mint egy anime-ben! Persze ezt a történetet már nyugaton is sokszor láttuk és olvastuk is, egy Asimov robotika történeteiben, azon belül is az Én, a robot és a 200 éves ember történetében. De mindez keleti gondolkodással és fiatalosabb hangulattal is újra értelmet nyer a történet, és válik mindvégig izgalmassá. Mindenkinek teljes szívemből tudom ajánlani.

Mayo Chiki!

Végül jöjjön egy kis echhi is, ami VÉGRE nem csak a folytonos csipogásokról és értelmetlen ökörködésről szól hanem csak egyszerűen csak JÓ akar lenni semmi több. Mindezt úgy hogy a sorozaton belül szeretne kicsit segíteni is pár deffektes emberen is. Történet alapján egy lakáj veszi körül, aki mégsem annak látszik mint akinek hinnénk. Túl nőies és túlzottan szép arccal áldották meg őt, nem csoda hgoy a nők megőrülnek érte az iskolában. Ám egy nap hősünk szembesül a nagy igazsággal, hogy bizony töke van a…akarom mondani női alsóneműt hord a férfi lakáj! Jó-jó tudom már nem nagy újdonság a reserve trap, azaz fordított csapda karakter, ahol egy csaj férfinak öltözik is viselkedik ilyen-olyan indokkal megtámogatva. Tekinthetjük identitás zavarnak is, bár ez az anime pont nem ennek jelentőségét akarja sugallni, mégis a feje felett lóg az egész téma. Hozzátéve hogy sokéves szolgálat után az úrnő azt szeretné ha lakája végre megérdemelten nőként is viselkedjen, de ehez neki egy olyan ember kell aki meg is tesz mindent hogy sikerüljön is. Ehez pedig PONT tökéletes főhősünk, aki zűrös családját figyelembe véve elég gyengén veszi a nők közeledését…állandó orrvérzése és közeledő pánikbetegségében már évekóta szenved és már jó ideje szeretne kimászni ebből az állapotból..különben a végén menthetetlenül saját neméhez fog vonzódni. És a két páros találkozik. Az egyik szeretne új életet kezdeni a több éves hazugság után, de nem tud elindulni a nőieség útján, másik hősünk meg szeretné leküzdeni női fóbiáját mielőbbi kapcsolat építésére. És persze hogy az úrnő megtesz mindent kis lelki zavaros hőseinknek betegségük leküzdésére.
És miért működik ez mégis tökéletesen? Két szó: Light novel! Már több éve elkezdte mozgatni az agyamat, hogy egy mű eredete első körben light novelként jelenik meg, azok egytől-egyik egy zseniális történetet írnak köré, amit látva adaptációként valahogy kitűnik egyben újdonságot is mer hozni a nagy piaci animék között. Nem a Mayo Chiki! fogja feltalálni a spanyolviaszt, mégis történetével azon sorozatokat erősíti, amit jó nézni is a története miatt. Nem csak látványra, és az örök érvényű kannás mellek megjelenésére törekszik. Az a piac szvsz így is már átesett a ló túlsó oldalára, és azok animu és mango megjelenései csak is az új figurák népszerűsítéséhez készültek, plusz a hardcore otaku-knak, akik úgyse mozdulnak ki a lakásból ott keleten.

Filmszakadás…mára ennyi emberek. Remélem aki erre téved felkellettem érdeklődését eme műveknek. Bár aki már jó pár éve nyomja az anime szezonokat, szinte mindenki találkozott már vele. De ha pl. elsőre nem is fogott meg téged, akkor így cikk elolvasása után én csak ajánlani tudom őket hogy csak azért is nézd meg. Mert csalódni tuti nem fogsz, ha nincsenek nagy elvárásaid és jót akarsz szórakozni.  Persze a cím számozása sem véletlen. Lesznek még eme jobban sikerült b-kategóriás anime ajánlattok a jövőben is. De csak is szigorúan az értékelhető szériákat fogom figyelembe venni. Hisz szinte minden szezon sorozatainak a fele egy hatalmas EPIC FAIL gyűjteménynek is tekinthetők, de hát ha erre van igény…
Számomra a fent megismert sorozatok hozták vissza folyton-folyvást a reményt hogy van még remény az anime iparban, csak mindezt megkell keresni a hatalmas lócitrom közepette, amit a marketing cukroshabja takar el.

Gondoltam megtöröm a csendet, hisz sokan úgy érezhetik hogy eltűntem hirtelen a szitáló ködbe, és egy nyirkos lakatlan városba ragadtam örökre…jelzem nem történt semmi hasonló. Csak a közeledő egy heti szünetemet próbálom élvezni amíg lehet, plusz megint öregebb lettem egy évvel, így az ezzel járó ünneplést is letudva. (bár az ivászat még várhat magára)

De hogy ne csak magyarázkodjak, egy régebbi cikksorozatomat teszem közzé mostan nektek, amit még máshol írtam, és ha kevesen is de sokaknak tetszett az írásom. Ha lehet fogalmazni, picit beletúrtam a nyugati képregény kultúrába, és kerestem ellentéteket/hasonlóságokat a keleti mangák/anime-k világába. Elsőre picit merésznek hallatszik, de menj tovább, ha érdekel egy kis okfejtés.

I.Rész
Ki van a maszk mögött? 

Szerintem nem kell senkinek sem bemutatnom az amerikai szuperhős képregényeket. Mind olyan figurákkal rendelkezik, akik különleges képességükkel kitűnve mentik meg a világot. Ki úgy, ki amolyan formában. Kis érdekesség hogy szuperhősök között is van két tábor. Az egyik, akik folyton a rivalda fényben élnek és nem rejtik véka alá, hogy ők bizony itten megmenteni jöttek. A másik csapat a maszk mögé búvó emberek, akik köszönik, szépen jól vannak, de a magánéletben inkább nem szeretnék bevonni eme munkásságukat, mert legtöbbször vagy féltenek valakit, vagy épp saját maguk anonimitása végett. Stan Lee a képregény gurunak köszönhetjük az első maszkos szuperhősöket. Bár azelőtt is léteztek olyanok, mint Amerika kapitány, akik maskarába öltöztek, és Superman is kettős életet élt. Mégis Stan miután kiugrott a fejéből pókember énje szinte hatalmas revolúciót hozott a képregény iparban. Mert ki is pókember?
Peter Parker név szerint, egy egyetemista/középiskolás fiatalember, aki éli a felnőtté válás korszakát, annak minden előnyével és bajával is. Ez hamar felborul teljesen, miután egy radioaktív pók megcsípi egy előadáson, ennek hatására pedig különleges képességekkel szer téve először még kihasználva pénzt keres (főleg pankrátor mérkőzéseken) majd egy szerette halála után felesküszik, hogy nem saját hasznára, hanem az emberek védelmére helyezi adottságát. De vajon mért hord maszkot? Miért bújik el az emberek tekintette elől? Ezt fent már említettem, hisz egy felől az anonimitás miatt, a másik a szerettei védelme miatt is.

Ez a morális rész persze mindenkinek érthető és elfogadja. Ám de, ennek van egy másik véglete is. A képregény mágusa – Stan Lee interjúban mesél róla, hogy eme kérdések mellett a miatt is döntött a maszkos részen, mert észrevette, hogy az emberek szeretnek mások, lenni. Emiatt is vannak szimbólumok, sztárok, és kitalált lények, akikkel lehet szimpatizálni, de nem, tudunk a helyükbe lépni. Ám ha eltakarjuk az arcukat és testüket különféle ruhákkal, az ember hajlamos saját magát beleképzelni! Te kedves olvasó pl. nem gondoltál arra, hogy egyszer vasember ruhájában, rozsomák hacukájában, vagy pókfejnél maradva az ő képességével és ruhájával verd szét a rossz fiúkat? Persze sokan mondják, hogy áh, kizárt, mások most belegondolva megvakarják a fejüket hogy végül is mért ne?

Pofon egyszerű a képlet. Mivel mi csak átlagos emberek vagyunk, akik maximum megfelelő edzéssel tovább fejlődhetünk testünket, attól még sajna nem tudunk minden egyes embert megmenteni. Ám ha szuperhősök lennénk, már más lenne a helyzet. És itt jön elő a pókember körforgás, hogy döntenünk kell melyik véglettel élünk. Megbújva a maszk mögött segítünk másoknak. Vagy felvállalva képességünket veszélybe sodorjuk szeretteinket? Ez a kérdés persze főleg azokra a hősökre kell érteni, akik emberek voltak, csak átváltoztak idővel, és vannak a vele született vagy más bolygóról érkezett lények is. Utóbbinak annyi előnyük van, hogy baráti hátterük megmarad a szuperhősök között (oké, picit tágítok. Tudom, hogy rengetegnek vannak emberi kapcsolata is), míg, akik emberek voltak valaha nekik már van egy megfelelő baráti és családi hátterük, akikre gondolni kell, vajon mit szólnának, ha hirtelen meglátnák különleges képességüket?
Persze az idősorán rengeteg alternatíva és megoldások is születtek (Tony Stark pl. nem rejti véka alá hogy ő a Vasember), de a kezdetek-kezdetén csak Pókfejnek voltak ilyesféle problémái. Amit későbbi generációk természetesen felhasználták, mert rájöttek ez jobbnak tűnik, mint az egyszerű vasgyúró emberek élete. Utólag a későbbi írók is a régi nagy szuperhősöket is hátteret, családot és egyebet tettek. Superman megint kivétel, már ott is lehetett tudni a családjáról, emberi barátairól. De nagyon sokszor háttérbe húzódtak ezek. Pókfej után meg hirtelen előtérbe kerültek nem is egyszer, és rengeteg moráliskérdést is feltettek nekik.
Picit elkalandozva térjünk vissza az álarc mögé bújó emberekhez. Náluk is többféle létezik. Van, aki bosszúszomjas múltja után akar rendet teremteni (batman), van, aki szeretteit, és életét félti (Fenegyerek, Pókember), valaki karrierje miatt, és van vagy százféle alternatív verziója ezeknek a hősöknek.

Belekezdtem a keleti oldalon ismerhető maszkos hősöket. Ám rá kellett jönnöm, hogy az a pár manga széria, ahol hasonló kérdések felmerülnek, nagyon kevés létezik belőle. Japán ezt inkább azzal kompenzálta, hogy az ilyen hősök inkább egy magasabb lélekszintre váltanak, ám felvállalják arcukat, személyiségüket. Csak épp más ruhában, és nagyobb kardok/képességek/spéci ruhákban jelennek meg. De ezt nem zárja ki, hogy nincsenek maszkok vagy egy idol mögé búvó hősök/antihősök sem. (Darker Than Black, Code Geass, Death Note) Számuk és megértésük mégis más, és két oldalról közelíti meg eme dolgokat. Az említett három mű pl. antihősökről szólnak, és sokszor nekünk nézőknek kell eldönteni, hogy mellettük, tesszük le a voksunkat, esetleg utáljuk és kíváncsian várjuk, hogy bukik el. Vagy harmadik nevetőként nézzük az eseményeket, hogy alakulnak. (utóbbira legjobb példa a Death Note sorozat, ahol a néző akár Ryuk halálistenhez hasonlóan csak figyeli az eseményeket, ahol a két szereplő egymás nyakát próbálja elkapni) Japán kor tásainkat emiatt is tartom különlegesnek. Hisz ők kihasználják az alkalmat és nem eldönthető fekete-fehér karaktereket, hanem sokszor inkább szürke lelkületű szereplőket hoznak létre. Persze ezt, mint minden mást nyugat is szépen felhasználta. Ami nem gond sőt! Ezzel csak színesítik a sztorik palettáját, és érdekesebbé is teszik az egészet.

II.rész
A bennünk lakozó szörnyeteg!

Az előző részben a maszk mögötti teóriát kóstolgattam, hogy ugyan mért hordanak szuperhősök egyáltalán maszkot? A keleti manga hősök mért csak ritkaságszámba megy ez hogy egy álca mögé bújnak? Miért félnek a nyugati szereplők a lebukástól?
És még száz hasonló kérdések közepette elkezdett realizálódni bennem, hogy a rosszarcúak állandóan felvállalják magukat, tömegek elé kiállva fenyegetőznek és mutatják hatalmas erejüket hogy itt bizony káosz fog uralkodni.
De álljuk meg egy szóra, ha ezek a főgenyók mindig csak a rosszban sántikálnak, mért nem tűnnek el gyorsba izibe az első maflás után? Mért élik túl és térnek vissza parádésan? Egyszerű a képlet és szerintem te is rájöttél. Mert mi szeretjük a rosszfiúkat és rosszlányokat!

Még akkor is ha világéletében mindig is a világos oldalt választottad, legyen az szerepjáték, videojáték, vagy egy iskolai bunyóban a genyó csávót ütlegelted, mégis amióta világ a világ az ember egyszerűen nem tud haragudni a rosszarcúakra a szórakoztató irodalom és médiában. Mindig is volt a sötét oldalnak egy kellemes kisugárzása, és ha valaki reálisan és nem elvakultan néz egy ilyen művet, sokszor inkább a rosszcsontra teszi le a fogadást, még ha tudja is hogy tuti veszíteni fog.
Érdemes megemlíteni hogy az ilyen tipikus karaktereket a Japánok kifejezetten nagyobb hangsúlyt fektetnek egy-egy érdekes történetben. Nem beszélve az állandó őrlődésű antihőst sem. Az a tipikus karakter, akinek a célja vagy múltja olyan dolgot sejtett hogy itt bizony rengeteg ember szenvedi meg tetteit, mégis a végső cél érdekében ezt a főhőst nem nagyon tudja meghatni. Jó példa erre a Death Note sorozat. Jó oké tudom agyonajnározott sorozatot ne istenítsünk nagyobbra, mikor már a 12 éves manga bolond kis csajszi is ismeri a sztorit.
Most nem írnék róla, de mindenkinek szívből tudom ajánlani a sorozat megtekintését. (rövid ismertetője itt található: http://animeaddicts.hu/encyclopedia.php?anime.919 )
De témánál maradva rengeteg megkérdőjelezhető antihős történet található keleten. Ami nem is akkora gond, hisz Japánoknak ez ha úgy nézzük egy folytonos belső érzéseik a kivetülése. Mint az alcím is írja a bennünk lakozó rossz énjét senkise tudja meghazudtolni.

De talán ennek meggátolására, vagy csak a kíváncsiság miatt is készülnek ilyen történetek. Kicsit nyugatra evezve, szerencsére sok amerikai történet kitaláló is belátta hogy a rózsaszín felhő és béke-szeretett csak egy jól bejáratott politikai hablaty az egész. A tudatlan birkák etetése és hasonló összeesküvés elméletek kedvenc témája. Eme közhelyekből érthető hogy nyugaton is folyton visszatérő téma volt ez mindig is a képregényekben. Ugye ismerős batman története? Ő sem az a kifejezett szuperhős, hanem egy bosszúszomjas ember, aki családja elveszítése során egy maga elindul megregulázni Gotham város rosszfiúit. Batman sose volt a szuperhősök mintaképe. Folytonos szkeptikus nézetei és tetteit már nagyon sok szuperhős megkérdőjelezte, de Batman csak értetlenül állt előttük, hisz ők is tudják mi miatt csinálja mégsem fogadják el.

Bár szerencsére nem szólnak be a dolgaiba. Másik nagyon jó nyugati példa a Watchmen. Aki eddig nem dugta homokba a fejét biztos láthatta a kultikus képregény film verzióját. Nos az ott megismert „szuperhősök” sem azok a jó módú Amerikai polgárok, hanem mind csalódott emberek, akik saját modorukra reagálnak a környezetükbe uralkodó erőszakhullámnak. Ott a Komédiás aki talán túl sokat tud, mégis csak egy nagy viccnek tekinti az életet, hisz minden ember egy álnok alak. Rorschach aki gyermekkorában szinte minden sarkon belekötöttek és kijutott neki az élet sötétoldalából, csodálkozunk hogy Batman-hez hasonlóan minden elfajzott dögöt két kezével töri ki a nyakát? De ott van Mr. Mahattam az egyetlen csapattag, akinek szuper ereje van, és amióta megkapta ezt az erőt nem tudja megérteni az emberek érzését és ahogy halad az idő, egyre jobban elveszti emberségét. Lori az egyetlen női tag, a meg nem értett lány, aki kiskorában túl keveset látott, de amint mindent szép lassan megtudott szinte hányni tudna mindenkitől. Éjbagoly talán az egyetlen tag, aki morálisan gondolkodik, és mindig megmagyarázza társainak az érem pozitív oldalát, de ezért cserébe szinte semmit nem kap az életben, ami őt boldoggá tenné. Remekmű és egyben remek sztorival is van keverve. Hasonló lábakon mozog, mint a Sin City, bár míg az tényleg belenyúl az élet sötét oldalába, addig a Watchmen a két szék között zsonglőrködik, és csodák csodájára nem esik a kettő közé! Hanem átadja nekünk olvasóknak/nézőknek hogy kinek a nézetét és melyik oldalt támogatjuk.

Így utolsó témaként még picit térjünk vissza keletre. Nindzsákat szerintem mindenki ismeri. A bátor jól edzett harcos, aki rengeteg vágóeszközzel rezzenéstelenül teljesíti saját klánja kívánságát. De ha jobban belegondolunk a nindzsák mindig is olyan emberek voltak, akik szinte sose tudták eldönteni, hogy mi a jó és mi a rossz. Emiatt is szegődnek ilyen klánokba, hogy a bennük lakozó döntésképtelenséget egy cél ruházza ki. Persze ahogy telik-múlik, az idő rengeteg nindzsa belátja, hogy lehet tévedett, mikor ide csatlakozott. Vagy épp ellenkezőleg lát benne fantáziát és elismeri a klán célját és érdekeit. Ez ember válogatja, ugyanúgy nincs fekete és fehér nindzsa sem, csak ellentétes érdekek és célok. (nesze neked G.I. Joe ) Picit elfogult lennék? Lehetséges, de szerintem te olvasó is belegondoltál, hogy a Keleti nép gyermeke egész jól kezeli ezt a témát. De persze nyugati társaink sem restek, és az ő nézeteit is elismerjük és szeretjük őket. Mégis erősen lehet érezni, hogy a két kultúra másképp, kezeli a sötét oldal gyermekeinek vagy a két oldalt sodródó szereplők sorsát. Hol itt erősebb, hol pedig ott jobban megkérdőjelezi az élet nagy dolgait.
Egy szónak is száz a vége, mindannyian kedveljük valahogy a rosszarcúakat is. Még ha a főhős pártját is fogjuk, a gonosz székben ülő, fehér perzsamacskát simogató titokzatos gonosz alak mindig is gyermeki örömmel várjuk, mivel is akar nekünk ártani.

III.Rész
Mindig kell egy társ!

A mai téma a szuperhősök és társai lesznek. És már meg is kérdezem: Tényleg szükséges egy ilyen hősnek társat szereznie? Hisz mégis csak ő a főhős, egyedül is boldogul a többiek csak hátráltatnák a munkájában. És ez persze mindenek a kezdetén még működött is. Az a bizonyos arany korszak, ahol még Bob Kane Batman figurájával egyedül náspángolt el bűnözőket. Keleten pedig Tezuka mangaka mester tengette Astro Boy sajátos gyermeki kalandjait. Ám idővel a kezdeti lelkesedés hamar leszállóágba csapott volna át, hogyha az alkotók nem gondolnak egyet és több fontosabb karaktert is beépítenek! Igaz kezdetben mindenki csak mellékszereplők voltak. Általában a hősnek segítettek információszerzésben, tanácsokat adtak neki, szerelmesek lettek stb. De magába az akcióba sose voltak részen, ha mégis, akkor megmentendő túszként szerepeltek. Ez persze a manga kultúrában kicsit másképp működik. Ott ált. midben szereplő baráti viszonyt folytat a főhőssel, sokszor már testvéri szinten is. Ha pedig új szereplővel találkoznak, akkor ált. elsőre eldől, hogy jó barátok, vagy épp riválisok, de mégis egy oldalon harcoló félként maradnak meg. És főleg ebben erős a Japán manga része, hogy a fő sztori és a harcok mellett, hatalmas munkát fektet a többi szereplőre is. Sőt, sokszor még teret is add neki egy fontos eseményben, amit csak ő tud megoldani.
Persze nem azt mondom, hogy a nyugati képregényekben ez nem volt megtalálható. De a háború idejében, és azután nagy részük propaganda és tanulságot lekövetkeztethető tanmesék voltak. Amit az akkori kor embere nagyon is szeretet, és élvezet is! Ezért is születhettek idővel olyan társai a szereplőknek, akik bár barátok, mégis csak másodhegedűs szerepet játszva a sajátos poénjait olvashattuk. Személyiségükbe annyira nem látunk benne, csak véleményüket ebben is ebben. Ez persze a rajongói bázisok növekedésével egyre több teóriák és rengeteg írás is megjelent egy-egy ilyen társ karakterről. Ami arra vezetett, hogy az olvasó közösség egyszerűen könyörgött egy-egy karakter jobb megismeréséhez. Nem elégedtek, meg hogy csak néha láthatják. Külön kalandot, eredetet, és egyszerűen többet akartak az olvasók.

Azt tudni kell, hogy az amerikai képregények bő 15-20 évente, mindig bekövetkeztetett egy reboot, vagy inkább recon esemény. Ahol a régi írók letették a tollat, és a fiatal lelkes utódjainak adták át. Akik legtöbbjük mind-mind rajongók is voltak, így a 60-as, 70-es évekre elkezdődhetett a mellékszereplők diadala is! Ez főleg azért is jó, hisz idővel a két nagy képregény kiadó is belátta, hogy nem felétlenül kell, külön kezelni a sorozatait. Így idővel a két kiadó saját univerzumai végre találkozhattak. És ezzel megkezdődtek a crossoverek megjelenése is.

Furcsa is ez egy Japán manga rajongónak. Hisz ott a sorozatok mind, mind külön utakon járnak, és szinte elképzelhetetlen egy univerzumba belepasszírozni őket. Voltak ehhez hasonló kísérletek, de mindenki úgy látta jobb, ha külön utakon járnak a sorozatok. És ha véletlenül egy-egy mellékszereplő akkora rajongói tábort növeszt, mint maga a főhős, akkor, nosza a saját sorozatban bizony mindig lesz helye! Itt nincsenek újra kezdések, és további írók átadása. Erre a Japánok nagyon érzékenyek, és nagyon hamar dühkitörésbe kezdenek, hogy ha valaki hozzámer nyúlni a saját termékéhez. Persze ez máshol a világban is igaz a könyvsorozatok terén, de a keleti írók mégis azon kivételek közé tartoznak, hogy nem adják senkinek sem a karaktereit. Majd ők szépen befejezik, ha úgy látják.

De haladjunk szépen a korba. Ahogy közeledünk a 80-as évek felé, úgy nő a politikai és cenzor beleszólása is a nyugati társadalomban. Míg az aranykorban annyira nem zavart senki sem egy-egy haláleset a képregényekben, úgy lett hirtelen a sátán terméke a 70-es években alakult család és gyermekvédelmi politikusok megjelenésével. Az akkori képben a képregényeket főleg gyerekek és fiatal felnőttek vásárolták. Miközben a képregények sztorijai egyre jobban erősödött a túlzóan valósan kinéző eseteknek is. Nem kellet több, rengeteg erkölcscsősz úgy látta hogy ezek a történetek, és képek egyszerűen ártalmasak a fiatalok lelkivilágára. És itt jönnek a képbe a mellékszereplők is, akik talán a legnagyobb sallert kapták eme agy halott politikus bábúknak. Ugye mindenki ismeri a Meleg Batman és a selyemfiú Robin kapcsolatáról szónokló legendákat? De ott van a pedofil Superman is, aki a nála jóval fiatalabb Supergirl-el együtt segítenek, miközben félreérthető megjegyzéseket zúdít rá. Persze ezek nagy része akkora egy belemagyarázás és baromságnak az áradata, hogy sajnos ez egy-két kiadónak a halálát is követelték volna. Az mindenkinek tiszta hogy Amerikában bármi miatt belehet perelni bárkit, és győzelemre hozni. Amit a fenti események láttán meg is tettek sokan. Bár nem tudok egy sikeres perpatvar esetről, annyi biztos hogy a képregény kiadók ezek után nagyon meghúzták magukat. És utasították az íróknak és rajzolóknak, hogy csak is olyan sztorit és karaktereket írjanak, ami miatt az idióta anyukák nem fognak nyafogni. Így ezzel a mellékszereplők is hamar eltűntek a képregényekből. Helyükre állatokat tettek a hősök mögé (nem vicc! Mind Superman-nek és Batman-nek, sőt Green Lantern-nek is van saját kutyája és macskája!!! ), és a történetek is talán dedósabbak lettek mint valaha. Ekkor születtek meg egyébként az első élőszereplős sorozatok és rajzfilmek is, amik szintén ezek szintjét tartva maradtak. Félve minden felháborodás elkerülve. Ez a viselkedés egyébként mostanság meglátszik a videojátékok ügyében. Túl erőszakos, erotikus és egyéb szalagcím botránykeltések váltogatják egymást.

Ez keleten persze szintén nagy gond volt. Tezuka és társai is néha már olyan témát boncolgattak, és képekkel mutatták, amik már túl voltak az egyszerű gyermekded meséken. De ezt egy hamar megoldották. Rájött a kormány ugyanis, hogy a régi korokban is rengeteg felnőtt szívesen hallgatta a mitológiákat, és meséket is. Ezt tisztázva végül úgy döntöttek, hogy elkerülve bárminemű felháborodást, létrehoztak több különböző médium műfajt is. Kis gyerekeknek szánt, fiatal srácoknak/lányoknak, felnőtt férfiaknak/nőknek, és persze az erotika és túlzó erőszak ábrázolásnak is külön kategóriát alkottak. Így már nem volt kérdés az hogy ennek és ennek a mellékszereplőnek van-e helye a sorozatban.

A nyugati esetre visszatérve ez szerencsére hamar lecsengeni látszott, hisz egy amerikai törvénynek hála, már nem volt semmilyen szervezetnek beleszólása semmilyen médiai termék bírálására. Így mindenki fellélegezve elérkezett egy új végre szabadabb alkotói világ is. A képregény kiadók megegyeztek, hogy külön szekciót nyitnak a mindenki olvashatja, illetve a felnőtt olvasók számára készült kategóriába. Így az alkotók újra szárnyalni kezdtek, és a 80-as évek ezzel egy hatalmas ugrás is volt. Megszülettek a darkosabb, komoly témát boncolgató sorozatok is.
És mi a helyzet a mellékszereplőkel? Ők köszönik, a 80-as évek végén már nagyon jól érzik magukat. Rengeteg új író látott fantáziát a karakterekben, így meg több teret adtak nekik. Sokuknak pedig új saját sorozatot is indítottak. (pl. Batman első Robinja – Dick Grayson idővel úgy érzi felnőtt már hogy Batmant szolgálja, így eltűnik, és mint Nightwing, Gotham új sötét lovagjaként tér vissza) Nem beszélve arról hogy a társas sorozatok is megjelentek. A Fantasztikus Négyes, A Bosszú Angyalai, Az Igazság Ligája stb. Amik csak még jobban erősítették, sőt közös hősökké formálták a mellékszereplőket.

Innentől kezdve szerencsére már realizálódni látszik és erősödik is a mellékszereplők fontossága a sorozatokban. A nagy barátságok mellett, saját utak nyílnak. Keleten pedig a helyzet változatlan marad. Igaz a 80-as, 90-es évekre egy jó ideig inkább a magányos szamurájok és hősök veszik át az uralmat. Nem mint visszavágóként, egyszerűen egy jó ideig megunta a Japán olvasó hogy kizökkentik a sok szereplő, így az alkotók is csak a főhősre koncentráltak. Néha persze szegődik hozzájuk 1-2 társ, de ők sem a fontosabb gárdát alakítják. És ez a 21. század közeledtével mégis változik egyet. Mégis csak visszatérnek a nagy szereplőgárdát felvonultató sorozatok. A fő gonoszok szerepe még talán erősödik is, igaz ez már a 80-as évek végén látszódik, hogy a mangaka nagyobb hangsúlyt fektetnek a történet rossz akaróinak. És furcsa, de a mérleg is feléjük billen, mikor jön ez a magányos korszak. A főgenyónak egyre több csatlósa lesz, míg a főhős egyedül vagy pár társával nekiugranak elintézni őket.

Az írás itten véget ér. Így is picit belemásztam más témába is, de úgy érzem, említésük szükséges volt a megértésükbe. Végső konklúzió? Társak nélkül még a legerősebb hős sem menne semmire se. És ez nagy pozitívum az írók nagy részének, hogy nem hagyták cserbe a nagy erős benga állatott. Más véleményt formálni, vagy épp segíteni a hősnek a további megítélésében a világgal.

Remélem tetszett a cikk sorozatom első három része! Terveim szerint folytatni fogom idővel, de hogy pontosan még mikor még én sem tudom. Addig várom a véleményeket, a témával kapcsolatban. Mivel így elsőre nagyon masszív olvasmány, a három témát külön is érdemes foglalkozni.

És végettért az idei utolsó előtti nagy anime, manga rajongói találkozó a mi kis országunkban. Az idei tavaszi vizsgák miatt kimaradt nekem. Az egy napos nyári MAT-os con meg nem volt nagy eresztés. Olyannyira hogy létszám limit is volt. És mivel időhiányában a Holdfénycon is kimaradt, úgy éreztük ismerőseimmel hogy erre az őszire már ott a helyünk. A szombatni nap végére elégedetten távoztam idén is.

Maga a helyszín már nem volt újdonság. Durván 2-3 éve bevezetett Hungexpo kapta helyszínéül a nagy rendezvény, ami a Petőfi Csarnokos hering party élmények után hatalmas felüdülés volt sokaknak. Az idei őszit picit beárnyékolta a pár napja előtörő rossz idő is. Így a felünk felett folyamatosan ijezgetett egy esővel, és még hideg szellőt is árasztott magából. (sikeresen meg is fáztam kicsit) Ennek ellenére ez nem tántorított el minket. A helyszínre kiérve kicsit rossz kedvel áltam be a jegyvásárlás sorba (egy ismerősöm nem vett előre jegyet), de meglepődtem elég gördülékenyen haladt a sor, ami jó érzés volt. De cirka három éves Pecsás con jegyvásárlás mizzéria nekem köszönöm elég volt. Elővételben mégis csak kényelmes angolosan a helyszínre bejutni.

Ismerőseimmel nagyon jól éreztünk magunkat. Nekik még új volt a Pecsa után, így volt mit nézni és mászkálni mindenhova. Nem mellesleg több conos ismerőssel is összefutottam, köztük Junchi-domo blog társammal is most először. Aki Okabe-nak öltözve a Steins;Gate-ből ismerhettem meg. Ha létezik véletlen, akkor bátran mondhatom hogy Junchi kiköpött mása az őrült tudósnak.

Programokat tekintve talán az idei őszi volt a legsótlanabb ha úgy nézzük. A kötelező cosplay, amv, és karaoke versenyek mellett szinte semmi újnak ható program nem került most elő. (sehol egy Kokia koncert, vagy Dob bemutató) Okés volt idén is kendo bemutató, de ők már régi vendégek az Animecon-okon. Dobay Ádám barátom előadására a “Miért üti ki az anime a nyugati ifjúsági filmet?” kiváncsian vártam, hisz tudtam hogy az ő előadásai mindig feltudnak kelteni egy nagyobb ilyen témákat érdeklő embereket. De végül Ádám rövidre fogta eme téma elemzését, és gyorsan egy Miyazaki film bemutatásával magyarázta el az egész témát. Ami végülis nemgond, mindig is imádtam ha többet megtudok Miyazaki bujtatott tanmeséiről, de most Ádám is érezte szerintem hogy ennél több most így hirtelen nemtud ő se. Így a maradék két órába Utena és Evangelion mögöttes mitológiai és társadalmi üzenetével folytatott, de ezt én már a Nyári Con-on én is láttam. (ismerőseimnek volt csak újdonság)

Konzol részleg tekintetével sok új most se volt. Nintendo idén picit nagyon eltűnt a helyszínről, de a két nagy rivális címei idén is ott voltak. Plusz pont Sony-éknak, ők legalább a mostanság kijött címeit hozták promózni. (ressistance 3 move és 3D támogatással, god of war origins, Rachet&Clack all 4 One stb.) Plusz Bátölfíld három pécés  béta, és szimsz 3 házikedvencekel lehetett ökörköd. Verseny tekintetében Street Fighter, Tekken, Starcraft 2 triumvirátus hozta ki. Ez különösen nem érdekelt egyik sem. Tekken-re talán mentem volna, de látva mennyire profin tolták egyesek inkább majd máskor esek ki az első körben.

Vásárcsarnok nem változott semmit. Rengeteg külföldi manga, figura, és egyéb Otaku tárgyak megtalálhatóak voltak. Plusz az idei akciónak is hála rengeteg remek cuccokal tértem haza. Kis megjegyzés: Animeland és Fumax kivételével, a többi strand cuccai csillagászati értékeket kínáltak, mint az eredetiben kerülne. Én értem én hogy haszonra is mennek pár cím esetén, de az kicsit túlzásnak ítélek egy Omnibus kötet hatezres árcímkéjét, mikor más külföldi oldalakon postaköltséggel együtt kiad max. négyezret mindennel együtt. De tudom nem értek hozzá, ne is szóljak bele az árazásba, de így sehogysem vevőcsalogató magatartás, hanem épp taszító tud lenni.

Cosplayesekről röviden: Nők! Nők mindenütt! *w*
De még milyen nők! A hideg ősz ellenére páran még ígyis hozták a szombati minőségi cosplayesek színvonalát. Aminek mégjobban örültem hogy idén nagyon kevés mainstream cosplay készült, és többségben annyira nem ismert anime karaktereket is találkozhatott az ember. A férfi cosplayesek meg mintha nem is lettek volna. Nagyon kevesen vettek fel maskarát az idén, és főleg női társaink erősítették a frontot. A legtöbben pedig a jól bejáratott régi kosztümjeiben jöttek. No nemgond jövőre én is már hacukát öltök. Ezzel is erőítve a férfi társaimat. (annyit titkon elárulok, hogy mindneképp vörös zakós figura leszek, de hogy a rengeteg közül ki is pontosan, az maradjon egy időre titokban )

És így a végére pár cosplay-es fotó is érkezzen:

Mugetsu! Ichigo Final form. idén az első

Saber-chan aka Fate Zero ^^

Morrigan *_* (Dragon Age)

Fire spell közeledik!

Alice! Sőt két Alice ^^ (Alice Madness Returns)

Ismeretlenek 1.

Kis Fairy Tail. (Erza-chan, hun vannak a kardok? >:( )

Ismeretlenek 2.

Bugyi és harisnya ^_^ (amikor fotóztam őket, elsőre Poison és Roxy a Final Fight-ból :3 )

Kawaii Deszü Final Fantasiu szkizo! Ritka cp mint a fehér holló!

Hubertus random narutós cosplay-je

Újabb ismeretlen páros (kommentekben jöhetnek a megfejtések)

Legyen azért Soi-fon Bleach is.

Nyá! >^w^<

És számomra az idei no. 1. ! (random koreai mmo játék karakter)

És végül az idei őszi zsákmány:

Death Note, D – The Vampire Hunter, The Walking Dead és Blood The Last Vampire mind-mind a helyszíni akcióknak hála, beszerzésre kerültek. (nagy meglepetés volt nekem a The Walking Dead 2.kötet, hisz az a későbbi képregény fesztiválra lett betervezve) A Claymore pedig a sok külföldi mangák közül rá esett a választásom. Animet is mostanság néztem, nagyon tetszett, gy teszek próbát a mangával is. A Blood hazai kiadványának a borítója meg borzalmas! Mihelyt lehet le is cserélem a hivatalosra, mert ez a pózolós, véres borító nagyon ordít hogy vevőcsalogatónak készült.

Ennyi volt mára az őszi con is. Találkozunk a tavaszi Con-on. De ha jól megy az Animekarácsonyra is kiruccanunk.

Kis önismereti bejegyzésünk következik. Ami részben felkészíti eme kategóriának a várható írásaira, de úgy gondoltam egy sajátos hangvételű cikkel kezdeném. Hogy miért is jó nekem a 800. részesre tervezett, sokszor egy klisére épülő egymás közötti harcokat előtérbe hozó mangák és animék? Az hamarosan kiderül.

Mint sokan másoknak, nálam is gyermekkoromban indult el. Mindig is csodáltam azon rajzfilmeket, ahol a poénkodáson kívül néha látványos harcokkal, és eszeveszett extrém püfölésekkel dobják fel a történetet. A nyugati rajzfilmekben ezeket nehezen találtam meg, ám idővel kis országunkat is elérte a keleti népség nagy sikert arató rajzfilm szériári, hála Francia és Német ismerőseinknek. Akik annyira rákattantak eme új szériákra, hogy tonna szám vásárolták fel a licenszeket, és láss csodát hatalmas siker nem is maradt el! És bár én nem voltam részesse pl. a Macross vagy a Yamato nevű sci-fi anime filmek premier-jén, az akkor még épp hogy negyedikes fejjel, felváltva néztem a Dragon Ball, és bizony még a Sailor Moon-t is. (mert hát ki ne tetszett volna valakinek Vénusz tündérke ;3 ) De inkább előbbi ragadt meg bennem. Ami a 2003-2004-es anime utáni érdeklődésem újabb lépcsőfokra lépet, hisz ekkor indult be igazából az internet biznisz is a világon, és csak jöttek és jöttek a rég elfeledett és új szériák beszerzése is. Ez volt az én nagy vízkeresztem, és azóta a rengeteg műfajban szereplő szérián túl, valahogy mindig is egy piszkavas egyszerű túlnyújtott shounen győzedelmeskedett nálam. Lássuk most őket külön szedve:

Dragon Ball

Mindenek kezdette, és mindenek egyik legmeghatározóbb anime szériája. Bár ha úgy nézzük ma már egy nevetség tárgyává, és a mai napig körül lengő rajongóbázisának megnemértését képezi. Nekem ne mondja senki sem hogy életében nem látta, legalább a nagy részét ennek a sorozatnak. Son Goku, az erdőben élő majomfarkú remete kölyök élete, aki egy nap találkozik egy fura városi lánykával, és közösen elindulnak megkeresni a hét sárkánygömböt, ami egy kívánságot teljesít, de azon belül bármit is. Persze később a szériát nem ez tette naggyá, hisz ha Akira Torijama csak feldolgozta volna a Nyugati utazás történetetét, sajátos perverz, de egyben gyermeki humorral átszőtt sorozatát bizony hamar véget ért volna. Ám a munkatársak és a shounen jump kérésére, mégis folytatta a sztorit és milyen jól tette, hisz ez olyan meggazdagodást hozott a mesternek, hogy George Lucas-hoz hasonlóan évtizedekig megtud már élni abban, ha csak a zselézett hajú kis majomkölyök képét rajzolná bélyegekre. Maga a széria kezdeti gyermeki vidám hangulata, a néhol nevetségesen ijesztő ellenségeivel és azok módszeres elpüfölésével olyan táptalajt adott a nézőnek/olvasónak, hogy kíváncsi volt a történet további alakulásával. Ahol mégtöbb idióta karaktert, mégnagyobb kalandok váltogatták egymást. És ez valahol akkor kis kobak koromban nagyon is jó dolog volt, és ez tartott Goku hirtelen felcseperedésén is, hisz mondanom sem kell az ifjabb Piccolo elleni küzdelem, olyan mederbe sodorta a szériát. Ami kezdetben NAGYON jó volt (Vegeta és Freeza arc), utána már picit cinkes volt de még NAGYON szerettük (Android és Cell arc), de az utolsó nagy arc sztori már csak a nagyobb hardcore rajongók maradtak ott. (Sayiaman és Majin Buu arc) (mint minden manga esetén itt kezdődött értelmetlenné és már sehova se túlszárnyalhatóvá válni a sorozat) Ám a széria hirtelen befejezésével, egy akkora lavinát indított el, ami többé-kevésbé siker szériákat hozott a világra, mégis csak egy volt közöttük, ami mai napig a legnagyobb sztár a keleti világban. (A dragonball egy hosszabb és mindent átfogó cikket is fog kapni!)

One Piece

Igen, gondolom sejtetted hogy ezzel a sorozattal folytatom. Oda-sensei mérhetetlen nagy DB rajongása, odaáig sodorta őt, hogy mindenképp akart egy hasonló sajátos szériát kitalálni, mindezt úgy hogy nem előre tervezve, hanem ahogy a szél sodorja a sztorit úgy alakítva. A legtöbb shounen itt bukik be, hogy valami nagyo nagy veszélyt sejtett velünk, nagyjából számíthatunk a végkifejletre, de a sztori alakulása folyamatosan csak egyre rosszabb lesz. Kivéve One Piece esetében persze. Már maga a kalózok kora is egy lelkes téma. Hisz bármilyen zsarnokok is voltak a nagy felfedezésekor, az utána kiépített kalóz biznisznek hála még mai napig lelkesen nézi, olvassa, vagy épp írja őket. Persze OP ezen csavar egyet, hisz nem akart leragadni egy korszakban és hozzájuk erőszakosan csatolható kellékekkel (papagáj, kardok, hajók). Hanem hozzátesz egy csipetnyi mágiát az egészhez, a démoni-gyümölcs históriát, aminek hála korszakok, stílusok, mitológiák és még technikák keveredtek össze. Mindez persze hatalmas káoszba fulladt volna, ám a mangaka olyan szinten lazán kezeli a sztori folyamatát, hogy a háttérben bizony mostanra egy komoly világgal lettünk gazdagabbak. A történet elején a gumi képességgel megáldott Luffy kalandjai, csak egyszerű vidám kirándulásnak indul, ahol még maga a főhős sem tudja hogy fog eljutni, de a hozzácsapódó társait megismerve, és hatalmas bajtársi szívének hála mégis egyben tudja tartani eme szedet vetett társaságot. Később hajót is szereznek, valamint a kijelölt utat is megtalálják végre, miközben örökké tartó barátságok szövődnek, egy-egy kisebb sajátos démonok legyőzése után. Bár részemről én már nem követtem a sztori alakulását (persze Arabasta arc-ig én is eljutottam, mentem én tovább is de kicsit elfogyott a kezdeti rajongásom), bár így is kapok értesítést mik történtek, és egy-két rész erejéig néztem is egy ideig, de még mindig nem jött el az idő hogy ténylegesen bedaráljam. Persze ez nem jelenti azt hogy nem szerettem! Nem! Ha a One Piece nem is a szívem csücskévé vált, elismerem és nagyon hálás sorozat is nekem. Csak nem nagyon mélyedtem bele igazán.

Bleach

De ha nem is DB és nem is OP a számomra örök favorit, akkor mégis mi? Igen, innentől már csak egy maradhat, ami még véletlenül sem a pizsamába rohangáló ninja kalandjai, hanem a menő fekete pizsamába és hatalmas kardal pózerkedő shinigami kalandja nálam a nyerő! Persze ez hozzá tartozik, hogy 2005-ben, szériákat figyelve, egy közülük nagyon megragadott. Ha első pár részre nem is, de pár drámaibb esemény után teljesen elkapott engemet. Maga a halálisten ábrázolása pozitív oldalról történően még nem nagyon született akkor se, és most se igazán belőle. Ők ált. mindig az elmúlás, és a veszély ábrázói voltak, amit ha meg is próbáltak feldolgozni, mindig egy antihős kerekedett ki belőle. Bleach esetén ezen változtatt, és a halálisteneket inkább egy régi kínai hagyományokat folytató szellemi társaságot mutat be, akik örzői és segítői az elhunyt és elveszett lelkeknek. Miközben a romlottság felé esett és más lelkeket megtámadó hollow-ok egyik feladatát képezik náluk. A széria elején megismert Ichigo, aki egy véletlenfolytán válik ő is ideiglenes halálistené, a későbbi események olyan sodrába sodorja őket, ahol az idegesítő kis suhancból egyszerre mint fontos karakterré növi ki magát. A történet elején mint lázadó, és segítőként kalandozó Ichigo, lassan kitanulva erejét hamar szenbe találja magát eme szellemi társaság igazi énjével. Miután elveszti barátját Rukia-t, azon nyomban a megmentésére indul, barátaival karöltve, és miközben próbálnak foglyot szöktetni. És neki menni a nagy halálisteneken, a háttérben egy elég furcsa összeesküvés kezd kibontakozni. Ami a végére, akkora pofára esés követti, hogy pislogni nincs időnk és az előre jósolható veszélyeket figyelmbe véve egyszersmind ebbe a világba marasztal minket. Az utána következő tréningek, a benünk lakozó szörnyeteg legyőzése, és a hollow lények egy új generációjának megjelenésével, egy újabb AWESOME lépcsőfokot emelkedik a sorozat. Igaz mostanra eme széria is kicsit túlzottan elnyújtott, és már kezd kicsit kifogyni az ötletekből, mégis Kubo Tite csavar ezen egyett, és sajátos újraindítást csinál, azzal hogy megfosztja a főhőst minden erejétől. Persze a történet itt nem áll meg, hisz új kezdett új veszéllyel és új izgalmas kalandokkal fog folytatódni. Hogy merre tovább és hogy jó lesz-e, ez még nagyon a jövő dala. Ám a széria töretlenül ott van a top 3-as listába, így egy könnyen tuti nem fog esni a színvonal (remélhetőleg)

Fairy Tail

Vagy más néven One Piece, fantasy világba mártva. Hiro Mashima lese tagadhatná, hogy melyik a kedvenc két sorozat az, ami megihlette őt hogy ő is tollat ragadva elmesélje saját világát. (One Piece és Bleach) Mivel a kalózverem és a nindzsák foglaltak, Hiro-sensei gyorsan belekapaszkodott abba a fűszálban, amihez mangaka még nem nyúlt úgy isten igazán. Ez pedig a klasszikus fantasy világot szemelte ki. középkorral, sárkányokkal, és persze varázslatokkal előtérbe helyezve. Ezen még csavart egyet, hogy a középkori Céh nevű szervezetbe foglalta össze, mi szerint a fantasy világokban nem külön járják útjukat a nagy varázslók és harcosok, hanem céhbe tömörülve, saját törvényeik alapján megpróbálják jobbá vagy épp rosszabbá tenni a világot. A manga rajzolásán üvölt egyszerűen, hogy One Piece koppintás akar lenni, de a vádaskodást elkerülve, mindezt szeretné velünk elfejteni. Hisz a karakter dizájnon és laza felfogást ellenére ég és föld a két manga. Már csak abban is hogy sajna a Fairy Tail nem is kínál nekünk nagy grandiózus sztorit, hanem mint egy szerepjáték formájába meséli el hőseink kalandjait. Van egy alap küldetés, amit el kell végezni. Útközbe gondok adódnak, és kiderül hogy elég fontos küldetés is ez, hisz már megint a világ akar elpusztulni pont ahol vagyunk. Sok harcot követően utána már mégnagyobb szószban vagyunk, de a végére csak győzünk. Felmarkoljuk a jutalmat, és megyünk tovább kalandozni. jah és persze tapasztalatot gyűjtve egyre erősebbek és ügyesebbek is leszünk. És bár ez pár arc után kicsit idegesítővé válik, mégis olyan stílusosan van mindez felépítve, hogy nem lehet haragudni rá egyszerűen. Bár elsőre féltem hogy a folytonos varázslás előtérbe kerül (én inkább harcos vagy tolvaj/bérgyilkos párti voltam), szerencsére a széria gondoskodik eze, hogy vannak az ún. varázserővel megáldott harcosok, és a mágusok is. Így még a kutya és a gazdája is jól lakik az egésszel. (kis megjegyzés: Fairty Tail-ben megjelenő nőstények KIIIBASZOTT KAWAII és harapnivaló lánykák. Mashima nagyon tudja mi kell a férfi szemnek :3 )

Soul Eater

Ó igen, az újkori mixer csoda. Hisz maga a Soul Eater egyszerre táplálkozik a folytonos pózerkedő, és eszeveszett harcokkal teli világgal, a folytonos poénkodással. Ahol add is valami új színt is az egész harcosdiba, a kard és annak tulajdonosa közötti rezonanciával (igaz Fate-Stay Night már hamarabb megmutatta ezt) Nehéz róla ódákat zengeni, hisz semmi egetverő újdonságot nem hozott be a köztudatba, inkább maradt királyság a maga nevében és nekünk nézőknek kínál megfelelő szórakozást. Főleg úgy hogy az anime verziót a Fullmetal Alchemist csapata alkotta meg, így elég minőségi feldolgozást kaptunk.

Gintama

Azaz, a hülyeség határtalan, és nincsenek korlátai! Egy olyan széria, ami nem kerget fölösleges álmokat, vagy elérhetetlen dolgokat. Sőt mi több inkább ezekbe rúg bele, persze nem fájóan hanem rekeszizom megmozgatóan. Az elmúlt bő harminc év alatt kifejlődött shounen műfaj egyeneságú és jelenleg legnagyobb sztárságot élvező paródia sorozat ez. Fő témáját tekintve a folytonos őrület, és hetente még nagyobb marhaságok kieszelése a fő mozgatórugója, miközben módszeresen kiröhögik egy-egy Keleti média által generált fandom médiát. És ez mind nagyon jól működik! Gintoki és társai valami eszméletlen módon nagyon jól van megírva. A beteges lustaságban élő csapat mindennapjait követve, egy olyan alternatív Japán világot mutat meg nekünk, ami a teljes őrületet szimbolizálja. Persze a háttérben más is van. Egy gaz idegen inváziónak hála az emberek modernebbek lettek, de páran még élik a régimódi életet, vagyis próbálnak érvényesülni benne. A főhős magját alkotó brigád persze a kettő között táncol, folytonos pénzhiányban küszködve, amit valahol megpróbálnak előteremteni. De sajna mindig a rövidebbet húzzák, persze gegekben mártva mindezt. Maga a széria azért néha beleugrik a komolyabb témákba is. Főleg család és ősi ellenség téren, néha kijutt egy-egy komolyabb hangvételű részek is. Bár ezeket sem kell komolyan venni, hisz a végére mindig viccet csinálnak belőle hőseink. Ez egy olyan mix amit szinte mindenkinek látni kell, és ha szabad ilyet mondanom, inkább ezt kell szeretni mint holmi One Piece dolgokat.

És végül ennyi. Kellet egy kis idő, míg összeszedem mik is számomra a meghatározó és örökérvényű shounen mangák, amiket bármikor szívesen elolvasok/megnézzek. Nem írtam külön rengeteg seien-es shounen-ről sem, hisz nagy mértékben azt fogyasztok, de belátva, hogy a klasszikus shounen nem arról szól, hogy minél felnőttesebb témát feszegesen, miközben úszik a vérben, és belekben. Így majd rájuk később fogunk foglalkozni. Addig itt az én szerény kedvenceim. Ha valamelyik széria megtetszett csak bátran tudom ajánlani. Jelen állás szerint ezekkel nem nagyon tudsz mellényúlni, légy 12 éves, vagy egy híján 20 éves.

Ne feledjétek! Kalandozni, és mellette rossafiúkat, rosszlányokat lecsapni jó dolog!

Bolond lyukból, bolond szél fúj!

Nah hogy ne csak videójátékokról írogassak itten a blogba, belekezdek az anime kritikáimba is. Erősen gondolkoztam mégis mivel kezdjem. Egy régebbi címmel, vagy mostanság látottal? Végül úgy döntöttem egy olyan anime-vel kezdem, amit meghallva hogy közeledik az animációs verziója, és kicsit utána nézve az eredetére, erősen vártam és…végül is elégedett voltam vele, bár a végére egy nagy WTF kérdés azért erősen megfogalmazott.

A helyszín egy nem is olyan távoli jövőben Tokyoban játszódik. Ahol elméletben pár éve történt egy olyan földrengés, aminek hatására a város közepe szépen bepottyant egy kicsit. Persze rengeteg balesetel, és áldozattal is járt. A történtek után 5 évvel később játszódik a történet, ahol Igarasi Ganta ifjú főhősünk épp éli mindennapi iskolai életetét barátaival. És pont erről beszélnek épp a földrengés évfordulójáról, hogy ki milyen rokonát is veszítette el. Ám a felhőtlen mindenapok hamar véget ér. Mikor is egy elég fura lebegő vörös alak, maszkal és láncokkal a kezében hirtelen megjelenik, majd egy mozdulattal a fél épületet lerobbantja! Ganta, miután kimászott a romok alól, eléggé lesokkolja a látvány hogy a balesetben egyedül ő élte túl, és az idegen vörös alak pont barátnője aranyos de már vérben úszó fejét szorongatja hajánál fogva! O_o
Ganta köpni, nyelni nem tud és csak a rettegés fogja körbe, miközben a vörös alak vigyorogva közeledve hozzá, egy furcsa piros ékkövet mélyít be a mellkasába, majd angolosan távozik. Órákkal később a rendőrség talál hősünkre, és a látottak alapján helyben le is tartoztatják, hisz mindnekiben él a gyanúper hogy lehet a kis kölyök uzsidoboza robbant fel. Ganta szinte minden lehetésges módon próbálja elmagyarázni a rendőröknek, fura ügyvédjének, és a bíróságnak is amit látott. De persze valaki elég csúnyán bemártja egy kamu felvétellel, így végül az ítélet életfogytigtartó börtönt kap, és nem is akárhol. Az 5 évvel ezelőtti földrengés központjába épült börtönfegyházba, ami egyben vidámpark és cirkusz is. Üdvözlünk a Deadman Wonderland-ben…

Magával a mangát nem volt módom még elolvasni, így szinte 0 elvárással néztem végig a szériát, így végül is nekem is megtetszett az egész mű.  Maga az ötlet, hogy a halálraítélt foglyokat egy élet-halálra menő cirkuszi börtönbe küldik valami zseniális. Hisz milyen hasznos már, hogy az alapjáraton is halálra ítéltek szórakoztatják a túristákat, néha akár úgy is hogy keserves kínok között meghal a parádé végén. Bár ez a valóságban aligha csinálna meg valaki, pár éve egy francia valóságsó menedzserben is felmerült egy olyan ötlet, hogy halálos beteg emberek utolsó óráit nézhetjük végig, vagy ott a “Halál ezer arca” című botrány sorozat is. Ez is valami hasonló, csak épp börtöntöltelékekkel, meg hát Japán barátainknak így is másképp vannak a törvények.
Visszatérve az anime-hez, a kezdeti börtön ismerkedés után megismerhetjük a létesítmény vezetőit és lakóit is. Egyik zakantabb mint a másik! A főkolompos egy örök gyerek szintjén ragadva vigyorogva küldi börtön töltelékeit a halálos játékukba, a biztonság vezérlánya vasakarattal és keményen őrködik a foglyokon. De a lakók sem egy szent lelkek. Az egyik erejével, a másik sunyi rókaként kémkedik főhősünk iránt. És jajj ott vannak a cirkuszi fellépések. Bár mi csak pár ilyen játékot nézhetünk végig, mégis erősen a gore műfaj minden lehetséges csapdáját előhozzák. (csak kár hogy mind cenzúrázva…igaz dvd-n már nem)
A sorozat felénél pedig végre egy történet féle keveredik ki, ami Ganta különleges képességéről kiderül hogy nincs éppen egyedül a létesítményben. És mások is elkapták  a furcsa vöröskő fertőzés. Ez lényegében annyit tesz, hogy eme képesség birtokában az illető tudja kontrollálni a saját vérét a szervezetében. Személyenként más-más képességekkel megáldva. Gantának egy egyszerű revolver szerű képessége van, de szerencsére a többi lakónak változatos vér arzenállal rendelkezik. Valaki ostorozik, mások hatalmas pengéket formálnak a vérükből, és persze  van aki védekező módba állva páncélt alkot maga elé. Úgy érzem a széria ezen része ki is meríti a shonunen egyszerű receptjeit is. Van egy különleges képesség, aminek vannak előnyei és korlátjai, igaz a profibbak akár azonnali halálos sebzéseket tudnak okozni. A változatos képességeknek hála az elején uralkodó kiszámítható történetet folyamatosan felfrissíti, hisz Ganta cseverből-vederbe esik a börtönkomplexum ezen részébe. És csak a zakkant társaival találkozik folyamatosan.

Számomra ez hatalmas pozitívum volt, hisz egy egész érdekes helyszínről, csak még színesebb szereplőket vonultat fel. Szinte mindenkinek két féle személyiséget adva. Kedvenceim között az izomagyú de pózerkedő vérpenge pszihó arcunk, a skizofrém zakkant csajszi, és a metál arcos anti-pap barátunk voltak a kedvenceim. De persze ott volt Ganta helyszínen majd később kiderülve múltbeli barátnőjével Shiro, az albínó kis csajszi, aki testre simuló emblémákkal teli ruhában és sütőkesztyűben az ártatlan mindig vigyorgó kis csajszit hozta. Amit bevallok eme műben még elég szépen meg is fér, hisz a maga módján butus csajszinak hála megmutatja nekünk hogy nem szabad VÉRESEN komolyan venni az anime-t. A jó fiúkat erősítő kis brigád is egytől-egyig szimpatikus társaságot hoztak össze. Amit valahol meg is lepődök hogy ennyi jó karaktert összetudott hozni a mangaka. Még a negatív karakterek is van olyan stílusok, ami miatt nem lehet senkit se utálni. Bár ilyen zakkant társaság közepette az ember nem is tud ellenérvet szülni, inkább a helyszín főnökével együtt vigyorogva és beteges állapotba nézi végig hőseink életét. Nem beszélve hogy ilyen jó Opening és háttérzene anyaggal utoljára a Claymore-nál éreztem, hogy remekül eltalálták.

Persze badarság lenne azt mondani hogy tökéletes mű. Sőt mi több, pár helyen itt is vannak elég idegesítő dolgok. Pl. maga a főhős Ganta. Ő jelenleg a 2343535345-ik Ikari Shinji unokatestvére, akiket valahogy mindig úgy viselkednek, hogy nincs vér a pucájukban, nehezen fognak fel mindent, és szinte állandó mértékkel feladják a küzdelmet, hogy utána két epizód után titokban szeretet barátnőjük pofon nem vágná, és így felállva a földről végre férfiként viselkedne….a következő részig.  Én elhiszem hogy ott keleten rengetegen tudnak szimpatizálni az ilyen karakterekkel (ha létezik ilyen ember is), de én mint nyugati ember valahogy már a könyökömön jön ki, hogy annyi érdekes mellékszereplő mellett, pont a főhős lesz a legnagyobb puhapöcsű az egész szériában, és az ő jelenetein, csak a fejünket lehet verni az asztalra. Unalmas, szánalmas, és egy felől totál fölösleges ilyen szerencsétlen huszár kölyköket főhősnek beállítani. Egyszerűen nem tud szimpatizálni az ember ilyennel.
A másik bajom magával az anime feldolgozással van kis gondom. Bár ahogy olvasom böcsülettel dolgozza fel a mangát, későbbre behozva pár karaktert és kisebb filler eseményt is behoz a köztudatba. Mégis a kísérleti 12. epizódban egyszerűen csak kibontakozni tud a sztori, és megint csalódottan fog minket érni hogy pont ennél a pontnál ér véget a széria? Pont akkor, mikor beindulni látszik? Okés a studió sem kockáztat, 12 epizód pont jó arra, hogy a nézettséget és később a dvd/BD eladásokat nézve eldöntség tetszik-e az embereknek a feldolgozás vagy sem. És főleg ilyen rövidsége miatt az ember else tudja dönteni hogy kell-e neki továbbra is vagy sem. És ahogy hallom keleten nem nagyon tetszett a rajongóknak sem, a dvd is nagyon gyérül fogy és bizony egy készülő OVA mellett ne is számítsunk folytatásra, pedig érdemes lenne, mert nem épp egy gyér feldolgozás ez! Csak a kiadó miatt teljesen összelett csapva a vége, és nagyon bosszantó tud ez lenni.

Szóval maga az anime bekerült az érthetetlen megbukott sorozatok közé, amit soha nem fognak folytatni. (több ilyen is van. Pl. Zombie-Loan) Ennek ellenére ha mégis csoda történne, szívesen várom a folytatását a sztorinak. Ha ez nem történik be, a mangát még mindig megtudom nézni, de jó lenne mozgóképen is látni psziho cirkusz mindennapjait.

8/10

Bolond ki lelkét veszni hagyja, helyére pedig az örök sötétséget engedi mások világára.

Réges-régen, amikor még a Föld sötétségbe burkolózva kezdte életét lehelni magába, nem volt más csak kiforratlan, köd lepte felszín. Az évek során ez a felszín komor szirtek, égig érő fák, és halhatatlan sárkányok népesítették be. Akik megfelelő harmóniában és békességben éltek egymás mellett. Ám az Ősök tovább akartak lépni. Úgy érezték ez kevés erre a világra. És így fellobbant a Tűz. A tüzet követte a fagy, ami életet és halált hozta magával valamint…a Fény és Sötétség megszületését eredményezte. Fény szülöttjei, miután felmérték életük fontosságát, több évezredig békében éltek a sárkányokkal. Ám idővel a Sötétség szolgálói is kezdtek felemelkedni a föld legmélyéről. A lángoló lelkek között három hatalmas uralkodó jelent meg a világban!

Nito, a halott ősök első tékozló lelke. Ki ősei örökké tartó, elnyomó rossz indulatát, kegyetlenségét, és zsarnokságát hordozva indult vándorló útjára. Hogy a Fény halandóival megismertesse az ősök igazi énjüket. Útjába halált, betegséget, és kárhozatott terjesztett.

De ott volt Izalith a boszorkány, és annak káosz lányai. Izalith első kézből élhette át a Fény élőlényének bennük lakozó rosszindulatot, elítélésüket. Élete során megalázták, meggyalázták, kínozták, és végül hatalmas kínok között megölték. Miután lelkét lángok borították, hirtelen kapott még egy esélyt valakitől, és nem maradt egyedül, hanem a világ többi kirekesztett lányait is maga köré gyűjthette, hogy a pokol tüzét irányítva bosszút álljon mindazokon, akik meggyalázták őket.

Végül, a Fény birodalom első nagy uralkodója Gwyn is újjászületett. Hatalmas uralkodó évei után halála napján, az Ősöktől a napfény ura kitüntetést adták neki. És bár ne tették volna. Hisz senki sem hitte volna, hogy a nagy király lelke mélyén rühellte az élet minden kis csíráját, legfőképp a sárkányokat. Új erejét arra használta, hogy a világot örök sötétségre borította, viharokat indított el, ezzel a világot több részre elválaszozta és ezreket sodort a sötétség, és halál birodalmába hatalmas dühében. Ennek hatására hatalmas holt sereget toborzott maga mellé, valamint hű társa, egy titokzatos Törpét, akinek neve a múlt homályába veszett.

A három nagy uralkodó végül úgy döntött csírájában pusztítják el az Ősök világát. A sárkányok halálával. Gwyn volt az első, aki hatalmas villámokat szórva darabokra zúzta a sárkányok pikkelyes bőreit. Ezzel megfosztva őket a hallhatatlanságuktól. Izalith a pokol hatalmas tűzviharait idézve támadta a védtelen sárkányokat, ezzel lelküket is megfosztva, már csak védtelen repülő lényeknek tűntek. Végül Nito zárta a sort, aki halált és betegséget engedett ki magából, amerre járt. Valamint ott volt Seath a pikkely nélküli torzszülött sárkány, ki látva saját fajtársai tehetetlenségét, nagyobb erőt szert téve, saját fajtája ellen fordult ezer gyermekével. Így idővel a sárkányok is elpusztultak. És elkezdődött a Tűz kora. De idővel a tűz is kialszik magától, és csak a Sötétséget hagyja maga után. Mostanra már csak a parazsat lehet látni. A világban az emberek a végtelen éjszakától rettegnek. Számuk a Sötétség uralkodói nagy háborúja során megfogyatkoztak, és nagyon kevesen maradtak életbe, és már csak a megváltó halált várják. Ám a remény újra feltűnni látszik, midőn a nagy világban egy titokzatos ismeretlennek hála az elátkozott Sötétség folt hordozói új életre kellnek…

A hosszú, és merőben érdekesnek tűnő dark-fantasy történet, egy olyan világot mutat be nekünk, ahol a reménytelenség kis része próbál felülkerekedni egy pusztuló világnak az utolsó éveiről. Egy olyan világ, ahol az évszázadok során elfoglalt kegyetlen lények megtisztításáról szól. Nem holmi becsületbeli dolog miatt. Hanem a Fény birodalmának újjáépítéséről. Ami majdhogynem lehetetlen küldetésnek hangzik és…pontosan az is!

A Dark Souls egy hamarosan megjelenő Hack n’ Slash videojáték lenne, amit a sokunk által kedvelt Japán fejlesztőktől kapunk meg. Név szerint a mecha játékok egyik legnagyobb rajongóitól a From Software-től, akik igazán tudják hogy tudnak egy sötét, borús világot teremteni, úgy hogy az még izgalmas is legyen. Ezt pár éve be is tudták bizonyítani első fantasy munkájukkal a csak Ps3-ra megjelent Demon’s Souls-al. Ami egy olyan kegyetlen dark-fantasy világot mutatott meg, ahol a sötétség erői megtettek mindent, hogy minden élőlény megtapasztalja, milyen is a démonok haragja. Mi pedig egy tékozló lovagok voltunk, aki halála után a lelke egy Nexus nevű világba ragad, ahol egy ismeretlen társaság arra kér minket, hogy tisztítsuk meg a démonoktól a világot. Már csak azért is, mert így újjászületés lesz a jutalmunk egy gonoszságtól mentes világban. Persze ezt nem mérték ingyen. Mivel maga a játék Minden Idők egyik Legnehezebb Játékát kínálta fel nekünk! Itt bizony nem üres szavakkal dobálóztak. Maga a játék nem viccelt a kegyetlen démonokkal, ugyanis olyan nehézre, de játszható formába öntötték, hogy a halál motívuma, szinte minden második sarkon ott liheget a nyakunkban. Ha nem figyeltünk, egy ártatlan sarokból hirtelen hatalmas bárdal csaptak le ránk, vagy épp egy csapdát aktiválva nyársaltak fel minket. De a folytonos erős túlerő is felkészít minket, hogy itt bizony nem egy hétvégi laza kardcsatát kell vívnunk.

Persze a kegyetlen nehézség csak a gyengéket hátráltatták meg. Aki rájött hogy védekezéssel, és visszavonulással többet tud érvényesülni a játékban, idővel megtudják hogy a nehéz játékmenet inkább kihívást add nekünk. Amit természetesen meg is jutalmaz a játék idővel ahogy haladunk előre.

Magát a játékot a folyamatos fejlődés, az erősebb és használhatóbb fegyverek megszerzése és fejlesztése volt a mozgatórugója. Mivel pénz nem nagyon dobnak a démonok, helyükre kaptunk egy képességet, ami halott lelkeiket elszívva fizető eszközzé is tehettük. Így szerezve olyan páncélokat és fegyvereket is, amivel már gördülékenyebben fog menni az a fenemód játék is. Legjobban talán a Diablo és társaira tudnám hasonlítani. Vagy aki mozgolódik a Japán videojáték világban, akkor a Monster Hunter szériára tudnám még hasonlítani.

És ez is fogja jellemezni a lélektani folytatása is, a From Software új játéka, a Dark Souls is. Szinte minden marad az előző játékmenete. Csak mindez szebb, több, nagyobb, átláthatóbb és nehezebben megmutatva. Valamint a ps3 tulajdonosok mellet most már Xbox 360-as játékosok is csatlakozhatnak a kegyetlen nehéz kalandnak. Persze a játék nem egy Demon’s Souls 1.5 lesz, hisz a készítők ígérete szerint egy sokkalta jobban átláthatóbb, és játszhatóbb új világot szeretnének kitalálni. Első körben az új világ sokkalta nyitottabb és szerteágazóbb útvonalai lesznek. Nem lesz olyan hogy egy hatalmas központban mászkálunk a világok között. Itt egy hatalmas nagy masszív bejárható világ lesz, ami kalandozásunk során lassan felfedezzük őket. Így nyugodt pihenő hely nem lesz, cserébe kapunk végre checkpoint rendszert. Ezt tábortüzekkel fogják szimbolizálni. Ahova letérve lelkünk újra békébe nyugszik, testünk megerősödik, és nem utolsó sorban itt tudunk csak menteni. Így szerencsére eltűnik az a hatalmas frusztráltság, hogy meghalva kezdhetjük a játékot a legelejétől, elveszítve minden megszerzett lelkünket. Készítők ígérete szerint jól látható, biztonságos, és pontosan időzített helyeken lesz. Amit meglátva, és biztonságosan elmentve sejthetjük, hogy kettő vagy hat sarok után, újabb kihívás elé kell nézni.

És kihívás lesz is, hisz a cikk elején tárgyal prológusban látott Sötétség uralkodói mellett, azok csatlósaival is szembe kell néznünk. Akik lesznek is bőségesen. Kisebbek, nagyobbak, és hatalmas élőlények. Hatalmas páncélos lovagoktól, undorító tüskés óriás százlábúakon át, hatalmas varjúktól, gyönyörű de halálos Szirénektől, nagy csatakardot szorongató fehér farkasig!

Persze a játék nem ennyire kegyetlen hogy egyedül csináljuk meg. A játék hatalmas vonzereje a multiplayer teszi! Két féle multi jellemzi a játékot. A passzív segítő szándékú, és az aktív kooperatív játékmenet. A passzívabb talán a legérdekesebb. Magával a játékkal, még netre fellépve is folyamatos single player-ben játszunk. Ám ahogy internetre felkerülünk, hirtelen rohanó lelkeket, vértócsákat, és lángoló üzeneteket találunk a játékban. Mégis mi történt? Nos a játék egy olyan világban játszódik, ahol nem csak mi vagyunk az egyetlenek, akik a halálból valami oknál fogva visszatértek. Hanem rengeteg társunk is van a nagyvilágban, akik lelküket látva megtudhatjuk, hogy utolsó perceiket hogyan élték meg és buktak el. Ezzel figyelmeztetve, hogy arra csak óvatosan menjünk, mert van ott valami, ami végzett társunkkal. A lángoló üzenetek, pedig társaink hagyják utánunk. Ez egy zseniális újdonság a játékvilágban, hisz így a játékosok egymást figyelmeztethetik, hogy a közelben csapda van, esetleg kincs, vagy hasznos tippeket is adhatnak egy-egy főellenség megütközése előtt. Kincs keresésére talán a legjobb, hisz így első kézből értesülhetünk, ha egy értékes, és ritka fegyver van a közelben, útmutatás szerint.

Végül a vértócsák, amik halott társaink utolsó véreit mutatja meg nekünk. Ezeket kedvükre újjáéleszthetjük, vagy felerősíthetünk társainkat. De ha gonoszok vagyunk, eme vértócsák hasznára, az ő világukba érve akár meg is ölhetjük őket. És ezt bizony sokan kifogják használni, hisz így a megölt játékostól az ő összes lelkét megszerezve, hatalmas gazdaságra tehetünk szert.

Utószó maradt már csak hátra. Kinek tudom ajánlani ezt a játékot? A kérdés jogos, de ha a cikk elolvasása után kedvet kaptál a játékhoz, még egyszer figyelmeztetlek, ez nem lesz egy könnyű sétagalopp! Ha nem tántorítanak el az elsőre lehetetlen küldetések, és megfelelő elszántsággal, tanulással, és akár pár jó társat szerezve neki esni a kalandnak, akkor teljes szívemből tudom ajánlani. Maga a játék egy minőségi, nagyon elismert játéknak a gyermeke lesz. És nem hiába dicsősítik, csak nézd meg a videókat, képeket, esetleg beszámolókat róla. Milyen nagyszerű is ez a játék. Ilyet csak Japán barátaink tudnak megalkotni. És ez hatalmas pozitívum, hogy vannak még ilyen bátor fejlesztők, akik kimernek állni egy ilyen zseniális világot megteremtve hogy „nehéz lesz, sírni fogsz, de kitartást. Mi veled vagyunk!”

A játék megjelenik Október 07.-től Playstation 3 és Xbox 360-ra.

Első körben egy limitált kiadásban, az alapjáték árával! (azaz12.000 Ft) A játékon kívül, tartalmazni fog egy egyedi papírtokos kiszerelést, concept art albumot, egy „így készült” és zenei lemezt, valamint egy hivatalos készítők által írt Guide-al, ha nehézségbe, vagy ritka kincseket keresnénk (ez utóbbi sajna letölthető formában lesz elérhető)

Táncoltál már valaha az ördöggel sápadt holdfénynél?

 Érezted már valaha hogy a munkád mindig hátráltat a magánéletedben? Hogy bármilyen jól is csinálod, valaki mindig beleköp a levesedbe, és ott üt meg, ahol a legjobban fáj? HELL NO! Ki foglalkozik ilyesmi jöttment dolgokkal, ha az ember démon vadász, úgy érezheti hogy neki aztán semmi gond nem eshet az életben? Hisz van egy baromi jó motorunk, egy kék bőrdzseki, és egy szerető szőke barátnőnk…a pokolból!

Előre figyelmeztetek mindenkit, hogy aki a három nagy Japán géniusztól egy komolyabb akciójátékot vár, most azonnal forduljon hátra és menjen ki…de tényleg nem fogja bírni a gyomrod… Nah mégis maradsz? Kíváncsi vagy mit hozott össze a legnagyobb őrült játékzseni Suda51 (Killer7, No More Heroes 1-2), a túlélő-horrorok megalkotója Shinji Mikami (Resident Evil, Dino Crisis, God Hand, Vanquish), és a horror zeneszerzők jelenlegi koronázatlan királya Akira Yamaoka (Silent Hill) ?
Akkor helyezd magad kényelembe, máris hozom az ópiumot, addig képzeld el mi volt a legrosszabb rémálmod, és szed össze a legfurcsább álmaidat is. Ha megvan az összkép, üdv az őrültek poklában!

Maga a játék nem titkoltan azért készült, hogy megmutassa a Japán fejlesztők nem fogytak ki az ötleteikből, és igen is tudnak még csinálni ütős játékot, szinte minden befogadó játékosnak. Van itt lázálomba illő horrorisztikus pokol, piszok gyors és élvezetes lövöldözős rész, melankolikus horror zene, és mindez tetézi a folytonos elme roggyant beteges morbid humor is.

Garcia Fuckin’ Hotspur hivatott démonvadász. Múltja nincs, minek ismernünk? Csak egy nagyszájú spanyol csávó, aki úgy hozta az élet hogy végül démonvadász lett. És rója a világot, és kegyetlenül üldözi a pokol teremtményeit, hisz ezért kapja a fizetést. Társat is kap, Johnson személyében, aki egy dezertált démon volt régen, de az emberek világát rója, mert neki az jobban bejön. Persze Garcia jó barátja is, de mivel démon és ember formát nem ölthet, így másképp segít barátjának. Lényegében egy svájci démongyilkos fegyver ő. Hiszen Johnson bármilyen tárgyra áttud változni, főleg fegyverekre. Így az egész játékban Johnson lesz a fegyverünk. A szokásos pisztoly, puska, és gépfegyver mellett, a kalandok során újabbnál, újabb beteges fegyverek fog változni. Azt már meséltem hogy pisztolyunk neve a “Hot Boner” nevet kapta és alakja úgy néz ki mint…igen mint egy férfi nemiszerv ez a legjobb virágszó rá.

És eme furcsa páros kalandja így kezdődik el. Hisz Garcia épp hogy végzet aznapi munkájával, hazaérve az fogadja hogy barátnője felakasztotta magát…vagy mégsem? Démonok ezrei rohamozzák meg a házat, barátnőnk meg hol él, hol a saját vérében fuldokol. A kis összetűzés után megjelenik a pokol jelenlegi uralkodója, a három emberi koponyával rendelkező Flemin is. És közli Garcia barátunkkal hogy bizony finom kis fehérnép a mi barátnőnk. Így el is kobozza, hisz már rég volt a pokolnak egy mindenre kapható ágyasa. Persze Garcia beint a pokol urának, és közli vele hogy csak a holtestén keresztül engedi ki az ő virágszálát a pokolnak. Flemin csalódva ezt hallva visszatér a pokolba, és főhősünk is teszi Johnson társával. És ezzel a pokoli utazás megkezdődik.

Ha csak magát a játékot nézzük, egy nagyon közepes akciójáték az egész. Aki már resi 4 óta követi az akciójátékok fejlődését, az sejtheti milyen is lehet. Leegyszerűsített TPS játék, vállfeleti kamera nézettel mikor lövünk. Semmi több, ám a játék ezen részét nem is érdemes figyelni, hisz itt a hangulat a lényeg, ami bőven elfeljti nekünk a pofon egyszerűen készített játékmenetet is. Hisz direkt erre épült fel az egész játék, minél furcsább, horrorisztikusabb és élvezetes akciójáték legyen. Persze játékközben rengeteg üde színfolt színesíti a játékot. Hisz a játékban megjelenik az ún. árnyékvilág is, ami ha nem szabadulunk meg tőle, hamar kipurcanunk, és szerencsére mindig van olyan puzzle rész, ahol ezt kitudjuk használni. Amin látszik is hogy rendesen figyeltek erre. Miközben a resi 5 a saját gears of war-ban túlfűtött akciómedrében fullad meg (itt már Shinji Mikami nem segített be, érezhető is), addig a SOTD ezt duplán visszahozza nekünk, és úgy érezzük igen foglalkoztak ezek a srácok ezzel a játékkal. Legjobb ötlet a játékban egyértelműen mikor hőseink egy papír világba kerülnek, és 2D-ben lebegve a levegőben lövünk a dögökre. (érdemes megjegyezni hogy ez a feature szerepel az Alice – Madness Returns-ban is, és maga American McGee adta az ötletet, és a szóba hozható rész a Japán zseniknek! )
Persze attól függetlenül vannak hibái a játéknak. Nem nagyok, de az időnkénti furcsa bugok megjelenése, mind az Unreal Engine sajátos hibái, ami ha picit jobban odafigyelnek nem forulhatnak elő. De ez is egy bája az egésznek, hisz tökéletesen összedobott játék nincsen, és nem is ez akart lenni. És szerencsére nem az a gyakran előforduló bugok ezek.

Zenére külön nem térnék ki. Aki nem ismeri Akira Yamaoka-sensei az sürgősen kezdjen hozzá a Silent Hill szériához. Megnyugtatok mindenkit, a mester most is hozza a hozzá megszokott zenei stílusát. És sokszor kétségeink is támad hogy biztos nem a silent hill egyik új részével játszunk most? Igen, ennyire jól sikerült a játék zenei palettája. Aki esetleg kíváncsi mit alkotott, itt egy youtube lejátszó lista, a játék összes zenéjével: http://www.youtube.com/user/Eanjj#grid/user/56C7CA7BF11F3B1B

Ui.: Sajna maga a játék teljesen megbukott a pénztáraknál az Alice – Madness Returns-al együtt, mikor idén Júniusban megjelent. Úgy látszik a világon csak nagyon kevesek tudják értékelni, és élvezni az ilyen remekműveket.

Sokat törtem az agyam, mégis mivel folytassam újdonsült blogomat. Átfutott az agyamon sok féle téma: az űrkutatáson át, a rántott gomba filozófián keresztül, a “miért nem lettem inkább pék?” kérdéskörön át szinte mindenen! De úgy éreztem idővel úgyis lesznek itten szép hosszú, érdekfeszítő cikkek. Így feldobva egy pénz érmét, úgy gondoltam bemutatom szerény kis gyűjteményemet inkább. Amit az elmúlt években drága jó pénztárcám szenvedett meg párszor. (de idővel kamatostul visszaszereztem mindent)

Mielőtt jönnének a képek, egy kis magyarázat az elejére. Eme kollekcióm a jelenlegi állapotot mutatja. Azaz a tényleges dolgok, amiket vettem X éve, sokuk már más tulajdonosokat szórakoztatnak, esetleg antikváriumok/használt piac részét képezik. Valamint pár dolognak a széria többi tagjai is hiányoznak itt-ott. Persze megfelelő magyarázat is fogok írni hozzá. Kép minőségért előre elnézést kérek, beteg állományban van a fotógépem, így csak az öreg telefonom maradt. Nah de elég a lecsóból, lássuk miből élünk!

Manga és Comics részleg:

Első körben a “három testőr” kedvenceimet mutatnám be. Mindegyik magyar kiadású természetesen. Ami sajnos Berserk részéről szomorú, hisz jelen állás szerint lassan három éve nem jött ki új kötet a Delta-Vision-tól, és szerény véleményem szerint már nem is fog kijönni soha az életben. Így lehet idővel antikvárium lesz a sorsa a köteteknek, és helyükre az amcsi Dark Horse féle Berserk-ek kerülnek (még nem döntöttem el hogy csak a Golden Arc részek, vagy azok utáni történeteket. (első három kötet, és a 12. kötet utáni részek) Hellsing az OVA részek megjelenése időpontjában veszem. Így csak enyhe spoilerekebe ütközök most már egy-egy kötet utolsó fejezetjébe, ami még megbocsátható. És a Death Note? Nos, a mai napi zseniálisnak tartom a szériát, így nem volt kérdés annak beszerzése.

A következő triumvirátus az egy kötetes, a sikertelenség miatt csak két részt megélt trilógia, és két Omnibus kötet. Élni mangát a jó kis kritikák miatt szereztem be, és tényleg nem kellet csalódni. Devil May Cry fanboyz-ként nem volt kérdés a 3.résznek (és így az egész szériának) az előzmény feldolgozását beszerezni. Szomorú hogy a 3. Code: Lady a mangaka már sose tudta megcsinálni, mert nem lett keleten nagyon kasszarobbantó a mű. De erről később. Végül a pár hónapja keletkezett újdonsült kiadványok, a VIZ által kiadott DragonBall és Bleach Omnibus kötetek. Kezdetben úgy volt, hogy egyesével szerzem be, de mikor megakadt a szemem eme kiadványokon, hogy “három kötet egyben” és két manga kötet áráért felcsillant a szemem. Jövőben tervezem majd a többi kötet beszerzését is természetesen. (később egy másik cikkben kitérek eme omnibus kiadásokra)

Hogy legyen egy kis nyugati érzés is. Bár a Rozsomák kakukktojás, hisz eme one-shot-ot Tsutomu Nihei sensei A Blame! és a Biomega megálmodója írta és rajzolta a Marvel kérésére! Scott Pilgrim kalandjai mozivásznon és játékban tényleg királyság, de az akciósan vett eredeti kötet hát…nem az igazi. A The Walking Dead magyar megjelenése meg számomra az évszázad híre volt még márciusban. Így nem volt kérdés annak megvétele. Olvassátok ti is! Mert egy zseniális zombi szösszenet ám, kerülve midnen féle sablonosságot, és főleg a karakterek közötti feszültség az erőssége, mindez erős gore szinttel, fekete-fehérben!

Anime részleg:

Ugorjunk kicsit mozgókép irányába. Szerencsére mindegyik tagja magyar kiadás, de idővel már kacsintok a külföldi kiadásokra is (hisz olcsóbb, valamint a ps3-as is megbírkózik velük) Fentről-lefelé haladva a számomra nagy kedvencek sorakoznak, amik vételükért szívesen adtam ki pénzt. Amik a legjobban örülök a Ninja Scroll fémdobozos verziója (benne a 16:9-es verzió is!), A Perfect Blue papírdobozos sajátos verziója (lényegében középen a doboz kivan vágva, és ha kicsúsztatjuk a dvd-t, a főhősnő meztelen verzióját láthatjuk), valamint a Final Fantasy VII – Advent Children Complete Blu-ray kiadása, ami szintén egy akció keretén szereztem be. (első BD filmem is egyben :3 )

És a maradék dvd kollekció részei. Trigun kicsit hiányos, az utolsó egy vagy kettő dvd volume hiányzik, de amint megvan csinálni fogok egy sajátos díszdobozt neki, ha már nem akarták újra kiadni úgy mint a Cowboy Bebop-ot. Bleach első évad meg szomorúan pózol ott. Sajna tudomásomra jutott hogy bizony az Elemental is megáll a dvd kiadásokkal. Míg Death Note esetén teljes a széria a két évadjával, addig Bleach-nél csak az első két évadot élte meg. Így hamar az adás-vétel piacra fog kerülni.

Playstation részleg:

És jöjjön az utolsó kollekció részek. Első körben a ps2 gyűjteményem. Valamint legfölül viruló egyetlen lemezes kadású ps1-es játékom a hírhedt Metal Gear Solid első része! Tudni kell, hogy ps2 gyűjteményemnek negyed része ismerősnél vannak, és már jó ideje várom azon visszatérését (köztük van egy Mortal Kombat Shaolin Monks is!), valamint a mostanság divatos HD Collection-nek hála, a God of War 1-2, és a metal gear solid 2-3 részétől megváltam, hisz ezeket később beszerzem a ps3-ra portolt, digitálisan felújított HD verzióit is. Megjegyzem a két devil may cry is kezd érlelődni az eladásra…(az idei Tokyo Games Show-n vége kiderül lesz-e Devil May Cry HD Collection vagy sem ^w^ ) Legféltettebb kincseimet a Dragon Quest VIII, és a két első 3D-s Hack ‘n Slash féle Castlevania rész képezi. Idővel a ps2 kollekció még bővülni fog, kezdetben egy Onimusha tetralógiát szemeztem ki.

Végül jöjjön a jelenlegi gémer korszak gyűjteménye. Mint fentebb is írtam NEM a teljes eddigi gyűjteményt festi le. Azóta jó pár ps3 játék megfordult a kezembe, amik idővel hamar mentek is a csere-bere piacra. Kommentár nélkül. Itt még nincs semmi félve őrzött darab. A felső részleg a számomra hatalmas kedvenceimmé kinőtt címek vannak.

És elérkeztünk a végére. Persze nem ennyi a teljes gyűjteményem. De úgy éreztem egyenlőre ezeket mutatom meg, és ha az olvasó is igényt tart, a könyv, dvd, és műszaki kütyükről is csinálok pikáns akt fotókat.

Üdv néktek halandók!

Hadd mutatkozam be: Kawazoe Kazuma vagyok, és hazai otaku lennék én is ha minden igaz. De sokan inkább Karez néven ismernek engem net szerte. Ha már találkoztál ezzel a névvel valamelyik hazai gémer vagy anime/manga oldalon, akkor az nem a véletlen műve. Mind én voltam, vagyok, és leszek is egy jó darabig. És hogy mi várható tőlem eme wordpress blog keretein belül? A választ belépve megtalálod.

Sok éve már hogy a netre felszabadulva én is felfedeztem, hogy egyszeri témák hozzászólásai mellett, van lehetőség gondolataim kiírására is, amit mások is elolvashatnak és esetleg véleményt is formálhatnak. Ezt ugye sok féleképen megteheti az ember. Saját honlap, egyszeri cikkírónak beállva, moderátorként, és végül ott a blog nevezetű internetes csoda. És bár a mai világban inkább a twitter, facebook és társai azok, akik lassan kiszeretnék szorítani a blogok életét, én úgy látom ezt egy jó ideig nem fog menni. Mert egy magasröptű vélemény nyilvánításhoz 170 karakter limit egyszerűen kevés! És hiába gyors, és kényelmes. Mégis jobb olvasni egy nyugis napon egy jól megszerkesztett és megfogalmazott blog bejegyzést az interneten szerény véleményem szerint.

Blog pályafutásomat nem mostanság kezdtem. Bár eddig főleg gamer oldalak sajátos blog részein ügyködtem. De zárkózott és korlátolt lehetőségei miatt már csak nagy ritkán szoktam írogatni egy nagyobb hangvételű bejegyzést, ilyen oldalakra. Ellenben a wordpress-el, amiről már annyi jót hallottam, hogy muszáj volt kipróbálnom a lehetőségeit, amit kecsegtetett. És azt kell mondjam, hogy amit ez az oldal nyújt szabadság terén maga az álom! Átlátható, könnyű, és tényleg nincs semmi korlátozva, ami megakadályozna abban, hogy írásaim mellé képeket, videókat, esetleg mindenféle effektet belegyömöszöljek. Így úgy érzem megtaláltam a végső helyemet a saját internetes naplómnak.

De picit magamról is:
Egy megátalkodott és szemtelen otaku lennék eme vidéken. De nem kell tőlem tartani, pimasz megjegyzéseim mellett egy szimpatikus ürge lennék, aki mindenkit elfogad, segít ahol tud, és ok nélkül nem rúgok bele mindenkibe. (persze én se vagyok tökéletes, de ez később úgyis kiderül rólam) Nagy kedvenceim minden olyan média termék, ami elengedve a fantáziát, kellemes kikapcsolódás tudnak okozni. Az az minden olyan, ami film, videojáték, könyv, anime, és manga szóval kezdődik, az mind az én hobbim részei is egyben. Természetesen nem vagyok hardcore weeabo, aki figurákat és ölelhető párnákat tart. Erre a szintre “még” nem nagyon süllyedtem, de nem is akarok azaz igazság. A különféle anime, manga, játék, és könyv gyűjtési vágy persze megmarad bennem, de a rajongóknak kitalált pénzszivattyú cuccokért pénzt nem nagyon adok ki. (kivéve ha egész olcsó, akkor még az én szőrös szívem is megtud lágyulni )

Videojátékos fronton inkább konzol-guy lennék. Aki Playstation konzolokkal rendelkezve nyüstöli a jobbnál-jobb címeket. Persze más konzolok és pc-n is szoktam tevékenykedni, de a fő játszóterem mostanság kimeríti a Ps2, Ps3, és PSP-n az emulátor gyűjteményem. Jah és nem vettem meg más konzolokat sem. Exkluzív címek miatt nem szoktam RAGE-elni, inkább elfogadom hogy ez, meg az a cím max. kölcsönformájában tudok játszani. (*szipp-szip T_T )

Anime-manga téren szerteágazó az én ízlésem. Szeretem a klasszikus címeket, emiatt siratom sokszor hogy az új sorozatok már nem olyanok mint a nagyok. Kedvenc témáim kimerülnek a shounen, seinen, krimik, pózerkedés, kis mecha is elfogyasztok, és a könnyed ecchi is bármikor jöhet. (persze csak akkor, ha nincs eltúlozva a hülyeségi-faktor)
Kedvenc sorozataimról úgyis bőven fogok írogatni.

Film és könyvek terén meg vegyes felvágott jellemző. Szívesen olvasok sci-fi, fantasy, és nem túlzásokba eső filozófiát is. Filmek közül az epikus akciófilmektől, a “I will make shit brix” féle horroron át, a jó kis csavaros thilleren keresztül, az igazán vicces komédiáig bármit szívesen fogyasztok.

És azt hiszem ki is fogytam a bemutatkozó témákból. ^_^’
Egyenlőre ennyi. Ezek után szép-lassan befog indulni személyes blogom is, és remélem kellemes perceket fogok okozni neked kedves olvasóm/barátom/ellenségem/elvtársam/elvtársnőm/szeretőm/kedvesem. (tetszés szerint többet is bekarikázhatsz )