~Restless Dreams~ Silent Hill ~Inner Fears~

A bűnbeesés egy elég kegyetlen érzés az ember életében. Folyton próbálja elkerülni, de néha úgy hozza az élet, hogy le kell térni a rossz útra, hogy valamit/valakit megmentsünk. De van egy város valahol ami nem felejt. Soha. Egy hely, amit már rég elhagytak az emberek, és saját poklába fortyogva ködbe burkolózik, hogy a város bűneit maga alá rejtse. Ám…voltak napok, mikor sokan megjárták a helyet. A legtöbbjük véletlenül került oda, mások a múltjaik miatt látogatták fel a várost. És a város nem felejt…nem bizony ám. 

Hogy mit jelent számomra a Silent Hill széria? Nehéz megfogalmazni. Azért is, mert az évek során észrevettem, hogy ez a város nem csak egy riogató hely, hanem több is annál. Saját rémálmaink megtestesítője, belső torz életképünk tükre, múltban elkövetett bűneink kivégzőhelye. Egy kietlen város, ami ködbe burkolózik, és kihaltként feltüntetve próbál elrejtőzni előlünk. Egy csendes barát, aki külsőleg ártatlan, de mindig kerüli az embereket. Ha pedig közeledni merünk hozzá, hamar megtudjuk miért kerül mindenkit. Így számomra Silent Hill egy különleges sorozat. Megismertet minket egy várossal, ami rejtelmes és kietlen helyszíne máris azt sugallja az embert, hogy jobb itt távol maradni. Aztán ahogy beljebb jut, már csak megerősíti z a tudat, hogy jobb lenne innen elmenni. De aztán visszafordulva azt látjuk hogy eltűntek az utak, ahol épp átkeltünk. Hatalmas karantén falakba ütközünk, a sűrű ködtől nem látjuk az erdők, hegyek végét. És ha ez nem elég, olyan mintha követnének minket…neszeket, csoszogásokat, torz nem emberi hangokat hallunk. Mintha az előbb egy alakot látunk volna…de aztán mégsem. És ahogy halad az idő hamarosan besötétedik, a szirénák felvisítanak, a levegő forrósodik, és bárhová menekülünk valami borzalmasba fogunk akadni. Hiába az ellenállás, menekülés, harcba szállás. Azok ott valamik minket akarnak. Talán megölni? Megeshet. Nem lehet hogy segíteni akarnak? Ha úgy nézzük megeshet. Netán…azt akarják hogy én is a város lakója legyek? Nem tudom, de jobb messzire elkerülni mindent amit látsz.

Emlékszem, még abban a korszakban éltünk, ahol újságos strandokon vettük az 576, Gamestar, és pc guru magazinokat. És onnan tudtuk meg az újabbnál, újabb játékok létezéséről. Bár már rég volt 97, amikor megismerkedtem a horror játékokkal a Resident Evil 2 szerepében. Ám ott furcsaképp egy idő után már nem nagyon rettegtem, csak megtetszett a horror hangulata. Ám 2003-ban, mikor is egyik ilyen játékmagazint lapozgattam, egy érdekes teszten akadt fenn a szemem. A képen egy eltorzult test épp egy emberre támad, miközben a főhős próbálja egy darab vascsővel arrébb tolni. Ez már akkor is egy remek csalogató elem volt, hát még az oldalak felett és hátterében megbúvó árnyékos, ködbe burkolózó város képe. Ez volt a Silent Hill 2, amin a cikket végigrágva tudtam hogy ez a játék nekem kell. Majd három hónap elteltével végül egyik jó ismerősöm betudta szerezni a játékot, így nem volt megállás. Kíváncsi voltam, tényleg olyan jó horror játék mint a Resident Evil sorozat. Pár óra után, úgy éreztem magam, mintha megvertek volna, de a verés után még egy szekrénybe is bezárnak. És kijutni már nem nagyon tudok, pedig jó lenne, mert valaki van még a szekrényben, és torz hangon egyre közeledik felém.
Bár kis szüneteket tartva csak a végére értem. Emlékszem egy időre el is vette a kedvemet minden videojátéktól. Pedig a 2.rész nagy része tényleg nem az 5 perces ijesztgetésről szól. Ám a nyomasztó és klausztrofób légkör, és Akira Yamaoka hideg rázó zenei aláfestései már megteremtik a rettegés érzetét. De ne feledkezzünk meg a különféle hangeffektekről. A rossz rádió zörejei, amik csak egyre erősödnek, mi meg tudjuk mi fog történni ha a ködből megjelenik valami. Ezek azok az elemek, amik szerintem magasan a legjobb sorozattá nőtte ki a Konami színeiben. Sőt, ha úgy nézzük az egész cég szinte csak zseniális sorozatokkal van teli. Bár nem egy Capcom sikerszéria egyik sem, mégis egyedi hangulataival sokat oda tud pöccinteni a riválisának. És horror tekintetében (főleg a Resi 6 fényében…) egyértelműen a Silent Hill az etalon.

És ez a folytatásokra ugyanúgy igaz volt. A 3.rész ha úgy nézzük feltette az i-re a pontot, bár néha már túlzásokba eset pár helyen. Nem mondom, a mai napig kedvelem Heather (az egyetlen női főszereplő a szériában) hányatott sorsú történetét, ami valami elől menekül de a múltja megtalálja, és már nem csak az ő elméjét, de szeretteit is elragadja, csak azért hogy visszatérjen a városba. Ám, ahogy haladunk a játékban, a kezdeti horror megteremtés hamar átcsap egy akciófilmmé. Hisz ahogy haladunk, Heather-nek már egy komplett katonai felszereléssel írtja a szörnyeket. Igaz én hamar kigyomláltam ezt a hibát, hogy csak kevés fegyvert viszek magammal. Így végülis megtartottam magamnak a torz világ menekülési dolgot.
A 4.rész pedig egy új perspektívát mutatott meg. Bár sokaknak, már ez a rész se tetszett. Őket is megtudom érteni, de azért annyira nem volt borzalmas játék. A The Room ugyebár egyik felében a főhős házában tengünk, lengünk nagy részében. És csak nagy ritkán tekintünk ki a menekülő útvonalunkon, ahol különféle helyekre kerülünk. Legtöbbször Silent Hill egy-egy eddig sose látott helyszínéhez, de a legvégén újfent felkelünk. Mintha csak egy rémálom lenne…ami tovább él a saját lakásunkba, hisz a falak már repedeznek, vizesek lesznek, és torz alakok próbálnak bemászni, minket akarva. Így akárki, akármit mond a 4.rész ugyanúgy a szériához tartozik. És tett egy bátor lépést, hogy ne mindig a monoton “ismeretlen alak városba téved” sztorit ismételjék.

Szokás mondani, hogy a Silent Hill, addig volt jó míg a Team Silent csapata csinálta. No ebben sem értek egyet. Bár én is sajnálom hogy az eredeti Japán fejlesztők más utat akartak járni, hisz nem csinálhatták mindig ugyanazt, de annak örülök, hogy a Konami végül megtartotta a licenszet. Hisz így az új fejlesztők vízióit tovább látva csak egyre nagyobb és nagyobbra nőt a franchise. Megindultak a film adaptáció munkálatai is. Sokan kíváncsi voltak az amerikai és Európai fejlesztők vízióira. És míg a Homecoming, főleg a film verzió vizióit ültette át, addig az Origins epizód egy úgymond kettő keveréke volt. Érezhetően inkább a régebbi részekhez akart húzódzkodni  de sok helyen már az újkor szellemét is megragadták. A Homecoming végül sokaknak csalódást okozott, az Origins-el meg alig játszott valaki. (bár akik játszottak vele, mindenki elismeri egy korrekt játéknak) Homecomingal igazság szerint semmi baj nincs. A Silent Hill hangulat ugyan úgy megtalálható volt ebben az epizódban is. A karakterek is érdekesek voltak, a sztori is bőven hoz kíváncsiságot  és Akira Yamaoka is sokat kivett a munkából. Ám, a játék végére az ember hamar elunta magát. Pedig mindig történik benne valami, mégis az ember úgy érzi hogy itt nincs rendben valami, de nem tudja megmagyarázni miért. Talán az igyekezet, hogy valami újdonságot hozzanak be (finomítottak mindenben, akció részek is picit modernizálták, és a kamera nézet is végül a hátunkra került), vagy csak a nagy nyomás a fejlesztőkön, hisze mindenki kíváncsi volt a nyugati Silent Hill vízióra. Sokan azt mondják, hogy mind maga a film és a homecoming játék is egy hatalmas rajongói mese, amiben minden számukra emlékezetes érzést, és szörnyet belezsúfoltak egy termékbe. Játék terén egyetértek, Homecoming érezhetően a 2.részre akar hajazni, szinte minden tekintetben. (ennek érdekében még Piramisfejet is előkotorták, pedig nem kéne itt lennie)

Ám a filmet ért vádakat hamar ledöntögetném. Maga a film talán a legjobb videojátékos adaptációra sikerült. Nagyon ritka alkalom az, mikor a mozivásznon is képesek megteremteni ugyanazt a hangulatot, amint a játékokban is voltak. Miközben az ismert sztorit kicsit megváltoztatva tud izgalmas dolgokat beletenni. Egy szó mint száz jól sikerült. Bár sok rémálom szörnyet muszáj volt a régi részekből csemegézni, már csak a rajongók miatt is, de még így is tudott új arcot mutatni, és van helye a széria között. Nem beszélve a befejezésről, ami bár sokak nem értették, nekem mégis megvilágosodást adott, hisz eddig a játékokban vakartam a fejem. Hogy annyi megpróbáltatás után mégsem sikerül kijutni…miért? Valami elkerülte a figyelmemet? Mégsem az a befejezés volt a helyes? És a film egyértelműen elmagyarázta: “Aki eme városba lép, részesévé válik, és soha nem tud elmenekülni bűnei alól” Ezt próbálta érzékeltetni azzal, hogy főszereplőink bár ott vannak a lakásukba, de egy másik világba ragadva.

2007-et írunk, ahol a Konami egy bátor lépéssel megpróbál még egyszer új rajongókat szerezni. Ehhez az Origins részt rendező angol csapatot kérték meg. Hogy csinálják meg az 1.rész remake-jét, de ne csak egyszerűen építsék újra, és csinosítsák ki. Tegyenek bele új élményeket. Ez lett a Silent Hill – Shattered Memories. Nos ezt meg is tették, de szerintem az hogy a szériára jellemző játékmenetet átvarázsolták egy multifunkciós telefon menedzselése  és 1-2x előtörő szörnyek elöli menekülésre, az számomra nagy csalódás ért. Értem valahol az igyekezettet  hogy az elesett ember érzését akarták érzékeltetni. De 10 percenkénti váltással marhára nem működött a dolog. Silent Hill-hez mindig is hozzátartott a szörnyekkel való küzdelem is. Bár sokszor nem volt értelme fadeszkákkal, és törött üvegekkel ütni a szörnyeket. De ezek elvételével csak folyton menekülni, és lerázni magunkról az egyfajta szörnyeket.(miközben előző részekben legalább volt fantázia bőven) Egy szó mint száz, számomra a széria egyik nagy csalódása ez.

És elérkeztünk, 2012-re. Ahol a Konami úgy gondolta, tesz még egy utolsó kétségbeesett próbálkozást. Megadta a lehetőséget a film verzió folytatására. De ezek mellett egy új játékot is berendelt, kivételesen egy cseh Varta Games fejlesztő csapattól. Nem volt nagy kérésük, csak annyi hogy ne menjenek el akciójátékba, és mindenképp őrizze meg a régi sorozat hangulatát. Bár még nem volt alkalmam játszani, de a Silent Hill Downpour végre a megfelelő ösvény felé kezdett el lépni. Végre egy új történet, ami sokkalta izgalmasabb, mint az izzadságszagú Homecoming rész, ami folyton a 2.rész pólóját akarta hordani. Murphy a bűnei miatt börtönbe raboskodó elítélt  aki egy áttelepítés során kisiklik a rabszállító kocsiból, és mit add isten, Silent Hill-be találja magát visszaútja során. Ez azért is izgalmas, hisz eddig általában átlag emberek kerültek a városba, és csak a játék végén derültek ki miért is vannak itt. Addig Murphy-ről már előre tudjuk mi történt vele, bár a teljes sztorit nem ismerhetjük. Meg kell említeni hogy ez az első olyan rész, amit már nem Akira Yamaoka komponálta a zenéket hozzá. Akira tovább lépett, zene nélkül meg nem sokat ér a Silent Hill játék. Végül megtalálták David Licht-et, akihez olyan zenei aláfestések íródtak, mint a Dexter sorozat zenéi. És meg kell mindenkit nyugtatnom, Licht- tudta mit vállal el, így bár újnak hatnak a zenék, de hozzák a régi részek minőségét. A kellemes kritikai fogadtatás (rajongói szemről is nézve) ellenére épp hogy jól fogyott a játék. Ez nem a fejlesztők hibája sajnos. A mai generációt már nem tudja meghatni a túlélőhorror érzete. És ha mégis érdekli őket, általában elvárják az 5 perces ijesztgetést, és a vér belek fröcsögését a képernyőre. Így a Silent Hill brand-et is már csak azon rajongók tartják életben, akik tudnak az első négy rész után is tekinteni.

És azt hiszem egyenlőre ennyi fért ki mára. Sok mindenről szeretnék még írni Silent Hill-el kapcsolatban. De majd egy másik alkalommal. Mindenesetre jó érzés fog el, hogy ilyen sorozat részese lehettem. Metal Gear Solid-hoz hasonlóan örülök hogy nem csak négy részig maradt meg a széria, hanem mert újakat is belevinni a franchise-ba. És pár ballépéstől eltekintve az új víziók, csak egyre jobban tágították a játék univerzumát. Ha még nem ismered a sorozatot, nyugodtan kezdj bele. A legtöbb része elérhető pc-n is, így nincs rá okod hogy ne hagyd ki. Ha pedig te is nagy rajongója vagy a szériának, nos remélem eltudtalak foglalni visszamerengő írásommal. 🙂